Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

Évzáró ballagás a Szent Gellért Oviban

Újbuda   |   2019, május 28 - 12:21Nyomtatóbarát változatSend by email

Ünnepélyes keretek között ballagtak el a Szent Gellért Óvoda nagycsoportosai. A kisebbek vándorbotot adtak a búcsúzóknak, Örs atya áldásával és jókívánságával.

A ballagással egybekötött tanévzárón megmutatták az gyerekek, hogy az óvoda pedagógiai céljainak megfelelően ügyesen énekelnek és mozognak. A Szent Gellért Óvodában azt vallják, hogy az óvodáskorú gyermek legfőbb tevékenysége a játék, ennek megfelelően, az intézményben erre fordítják a legtöbb időt. Az irányított, de kötetlen játék során az ovisok spontán sajátítják el a legkülönfélébb mozgásformákat, gondolkodási műveleteteket, szociális készségeket. Az ünnepségen Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és Csernus László önkormányzati képviselő is részt vett.

T.K.