Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 21. vasárnap, Dániel, Daniella

Év végéig lehet fizetni a régi húszezresekkel

Újbuda   |   2017, január 3 - 14:59
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Magyar Nemzeti Bank december 31-ig meghosszabbította a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját, így a régi címletekkel ez év végéig lehet fizetni.

A jegybank tájékoztató kampánya ellenére lehetnek olyan kiskereskedelmi egységek, akikhez nem jutott el a bevonási határnap meghosszabbításáról szóló információ – állítja az MNB. A forgalomban lévő húszezer forintosok 85 százaléka már új típusú, a 2015 december elején bevezetett új húszezresek terjedése felülmúlta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várakozásait - mondta az MNB készpénzlogisztikai igazgatója kedden az M1 műsorában. Pataki Tibor kiemelte: a jegybank azért döntött a régi húszezresek beváltási idejének meghosszabbításáról, mert úgy vélte, hogy Magyarországon sokan húszezresekben tartják otthon a megtakarításaikat és időt akart számukra biztosítani a bankjegyek cseréjére, illetve, hogy az érintettek el tudják ezeket költeni.

A december 31-ai határidő lejárta után a hitelintézetek és a posták még további 3 évig cserélhetik le a régi bankjegyeket, a jegybank pedig további 20 évig beválthatja azokat. A bevont bankjegyeket az MNB megsemmisíti.
Pataki Tibor arról is beszámolt, hogy folytatódik a bankjegyek cseréje, a megújított 2000, illetve 5000 forintosokkal, ezeket az új bankjegyeket március 1-jén hozzák majd forgalomba. A forgalomban levő bankjegyeket érintő minden lényeges és aktuális információ a jegybank honlapjának "Bankjegy és Érme" oldalán érhető el, így az MNB azt kéri az érintettektől, hogy rendszeresen ellenőrizzék az ott megjelenő tájékoztatókat - írták.

MTI