– Az európaiság gondolata 77 évvel ezelőtt indult, amikor május 9-én véget ért Európa legutóbbi nagy háborúja – fejtette ki nyitóbeszédében Karácsony Gergely főpolgármester. – Az európaiság a béke iránti vágyból született, alapértéke pedig a humanizmus. A háború most erre figyelmeztet minket – tette hozzá. Ljubov Nepop Ukrajna budapesti nagykövete azonban arra figyelmeztetett: Vlagyimir Putyin orosz elnök a győzelem napján úgy fogalmazott, hogy jelenleg is orosz földön harcol a NATO ellen – a nagykövet szerint tehát a demokratikus világ, így Magyarország ellen is. A megnyitó után a jelen lévő polgármesterek közösen ültettek el egy Kijev-fát az Európa Ligetben.
Az ezt követő panelbeszélgetésen részt vett V. Naszályi Márta I. kerületi, László Imre XI. kerületi és Őrsi Gergely II. kerületi polgármester, valamint Gurmai Zita, az MSZP országgyűlési képviselője és Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője. A Momentum politikusa arról szólt, ideje lenne meghaladni a „gonosz Brüsszel” narratívát, és kicsit többet megtudni az unióról. – Az EU olyan, mint a levegő. Természetesnek vesszük, de ha nincs, az feltűnik – utalt Cseh Katalin arra, hogy magától értetődőnek vesszük, jönnek a pénzek, át lehet menni a határokon, lehet szabadon vállalkozni, egyetemre menni, de amikor baj van, azt a legkönnyebb ráfogni az EU-ra. – Hazánk uniós tagsága nagykorúvá vált, ezért ideje a magyaroknak is azzá válniuk: felelősséget vállalni a tettekért és képessé válni a játékszabályok betartására – hangzott el a beszélgetésen. A résztvevők egyetértettek abban, hogy nagyon hiányzik a magyarok kötődése Európához, a kormány uszító propagandája ugyanis eltapossa az európai magyar identitást.
T. D.
![]() |
![]() |
![]() |