Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Emléktáblát kapott az ismert földrengéskutató

Újbuda   |   2014, szeptember 24 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ünnepélyes keretek között felavatták dr. Simon Béla szeizmológus emléktábláját egykori lakóhelyén, a Kanizsai utca 26. számú ház homlokzatán. Simon Béla több mint 30 évig volt a magyar földrengéskutatás legmeghatározóbb egyénisége.

A Kanizsai utcai emléktábla avatáson Hoffmann Tamás polgármester mondott köszöntőt, majd Varga Péter, az MTA doktora, a Szeizmológiai Főosztály korábbi vezetője, a család részéről pedig Simon György, a szeizmológus legkisebb fia tartott beszédet.

Simon Béla 1934-től több mint 30 évig vezette a Budapesti Szeizmológiai Obszervatóriumot, korábbi nevén Országos Földrengés Intézetet. Elődje, Kövesligethy Radó csillagász, geofizikus, akadémikus volt, akinek munkáját folytatva biztosította az átmenetet a mai modern szeizmológiai hálózat kiépítéséhez.

A szeizmológia a geológia és geofizika (főleg az utóbbi) résztudománya, a földrengések megfigyelésével, tanulmányozásával, leírásával és rendszerezésével foglalkozik. A szeizmikától abban különbözik, hogy kizárólag természetes eredetű földmozgásokkal foglalkozik, mesterséges rengést nem idéz elő a megfigyelésekhez.

T.D. - ÚjbudaTV