Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Előrelépés történt a 3-as metró ügyében

Újbuda   |   2014, június 30 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Jóváhagyta a 3-as metró rekonstrukciójának előkészítő tervezéséhez kapcsolódó fejlesztési megállapodást a Fővárosi Közgyűlés.

A közgyűlés hétfői ülése elé került előterjesztésben a metróvonal rekonstrukciójának és északi meghosszabbításának előkészítésére vonatkozó fejlesztési megállapodás megkötésére tettek javaslatot, hogy rendelkezésre lehessen bocsátani a feladathoz kapcsolódó 1,2 milliárd forintos önkormányzati költségvetési forrást. Az összköltség idei évi előirányzata 361 millió forint. 
Ha a a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) július 8-ig nem köti meg a tervezői szerződést, akkor elvész az uniós támogatási szerződésben biztosított, jelenleg a fejlesztésre rendelkezésre álló 635 millió forintos uniós támogatás - emlékeztetett a javaslat. 

Az előterjesztés szerint a 3-as metróvonal felújítása halaszthatatlanná vált, a vonal megújítása a működési és az utasbiztonság "magas kockázatú veszélyeztetettsége" miatt sem halasztható, a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban meg kell kezdeni. A metróvonalon munkanapokon 520-540 ezer utas közlekedik, több mint a teljes országos vasúti hálózaton. A rendszer több mint három és fél évtizedes folyamatos működése alatt erősen elhasználódott, ez alatt semmilyen jelentősebb felújítást nem végeztek, egyre gyakoribbak az előre nem látható műszaki meghibásodások. 

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője a javaslat kapcsán kényszerpályáról és kapkodásról beszélt, hozzátéve: a város érdeke, hogy mihamarabb meginduljon a 3-as metró felújítása. Tarlós István főpolgármester azt mondta, már 2010 előtt "gyalázatos" állapotban volt a 3-as metró, és ehhez képest az "égvilágon semmit sem csináltak" az akkori városvezetők. 

A javaslatot 29 igen szavazat és egy tartózkodás mellett fogadta el a testület. 

A közgyűlés az egyszemélyes tulajdonú fővárosi társaságok - köztük a BKK és a BKV - vezetőire vonatkozó javadalmazási szabályzatok módosításáról szóló javaslat alapján úgy döntött, a társaságok belső szabályzata tegye lehetővé, hogy a vezető tisztségviselők javára felelősségbiztosítást kössenek. 
Március 15-én lépett hatályba az új polgári törvénykönyv (Ptk.) - mutatott rá az előterjesztés - , amelynek értelmében a vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége során a gazdasági társaságnak okozott károkért az úgynevezett szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel a társasággal szemben. 

Az előterjesztést 20 igen és 9 ellenzéki tartózkodás mellett fogadták el. A döntés értelmében az egyszemélyes tulajdonú fővárosi társaságok jogosultak lesznek megkötni a biztosítási szerződést és fizetni annak díját, ha a költségvetésükben elegendő forrás áll rendelkezésre.

MTI