Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 7. hétfő, Amália

Elment a zseniális vívó

Újbuda   |   2018, október 16 - 16:29Nyomtatóbarát változatSend by email

Szeptember 20-án, 78 esztendős korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok tőr- és párbajtőrvívó, több magyar és olasz olimpiai bajnok mestere.

A 2004-ben a Nemzet Sportolói közé választott sportember sok szállal kötődött Újbudához: az egykori Verpeléti, a mai Karinthy Frigyes úton született, itt élt 28 éves koráig. A Váli úti iskolában, majd a Szent Imre Gimnáziumban tanult. Ötven esztendeje, 1968-ban XI. kerületi lakosként szerzett aranyérmet egyéniben és csapatban is a mexikói olimpián, később, 1972 és 2001 között Őrmezőn élt.
– Zseni volt, akiből sugárzott az optimizmus, a bohémság, az élet szeretete, úgy tudott dolgozni és dolgoztatni, ahogy senki sem – mondta Kulcsár Győzőről Nagy Tímea, aki a sporttársak, a tanítványok, az egész magyar sportolói közösség nevében búcsúzott tőle a Farkasréti temetőben. – Kivételes képességű ember volt, ezt az egész világ tudta – méltatta egykori mesterét a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó.


(Újbuda)