Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 9. szerda, Dénes

Elindult a WWF Zöld Generáció Programja

Újbuda   |   2015, április 8 - 15:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Környezetvédelmi tehetséggondozó programot indít 14-16 éves középiskolás tanulók számára a WWF Magyarország. A mentorprogram egy éven keresztül támogatja a fiatal tehetségek kibontakozását, a  kreativitást, az innovatív megoldásokat.

A WWF Zöld Generáció Programja azokat a 14-16 éves, középiskolás tanulókat célozza, akik komolyan érdeklődnek a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a természetvédelem egésze iránt, vagy esetleg már most elköteleződtek az innovatív problémamegoldások keresése mellett. A programban összesen 30 diák vehet részt egy éven keresztül, 2015 májusa és 2016 márciusa között. - - Cél, hogy megtaláljuk azokat a lelkes és elszánt fiatalokat, akik pontosan tudják, hogy a fenntartható jövő megteremtéséhez kreatív ötleteken keresztül vezet az út és szívesen fejlesztenék tudásukat tovább ahhoz, hogy ötleteikből valódi megoldások szülessenek - mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. Hozzátette: szeretnénk, ha belőlük kerülnének ki a jövő generáció környezettudatos véleményvezérei, illetve a fenntartható fejlődés jövőbeni vezetői.

A komplex, projekt alapú tervezést alkalmazó, szakértők bevonásával és intézménylátogatásokkal színesített program során a közösségformálás és a csapatmunka is kiemelt szerepet kap. A foglalkozásokon a diákok hasonló motiváltságú és érdeklődésű társaikkal találkoznak. A jelentkezési űrlap kitöltésével a pályázók bemutatják saját érdeklődési körüket, ami alapján két modulba osztva kezdhetik meg a munkát. A modulok az intelligens város és a biodiverzitás átfogó témacsoportjai köré rendeződnek.

Az első csoport a "smart city" (intelligens város) elgondolás fő pillérei mentén (környezet, gazdaság, mobilitás, városlakók, stb.) járja körül a témát és nemzetközi valamint hazai példák bemutatásán keresztül keres válaszokat az előttünk álló feladatokra. A biodiverzitás témakörével foglalkozó másik csoport tagjai pedig konkrét gyakorlati feladatokon, közös kritikai gondolkozáson és problémamegoldáson keresztül ismerik meg a természet működését, melynek összetettségében az ember mindössze egyetlen fajt képvisel a több millió közül.

További információ: http://wwf.hu/zold-generacio