Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 22. péntek, Menyhért, Mirjam

Dürer-világ: több mint kerthelyiség

Újbuda   |   2021, augusztus 13 - 13:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

2008 óta működik Budapest egyik kultikus underground szórakozóhelye, a Dürer Kert. Zuglóban indult, és töretlen lendülettel fejlődött, gyarapodott, számtalan kulturális és zenei esemény törzshelyévé vált. Egy ideje azonban már új helyszín után kutakodtak a tulajdonosok. Meg is találták a legmegfelelőbbet. A „Dürer-világ” Újbudára költözött. Nagy Zsolt ügyvezető tulajdonossal a kezdetekről, az újrakezdésről, a jövő nagy terveiről, és arról beszélgettünk, milyen is a Dürer-világ.

Júniusban nyitotta meg kapuit a Dürer Kert a Kopaszi-gáton, és telt házakkal indított. Ez örömteli, hiszen az újrakezdés a pandémia után a legtöbb szórakozóhelynek nagy gondot jelent. A Dürer Kert esetében ráadásul nehezített volt a pálya, hiszen évek óta keresik a megfelelő teret a régi, zuglói helyszín után.

  • Milyen szempontok szerint folyt a keresés, és mit vártok most ettől az új környezettől?

A helyszínkeresés nagyon szövevényes történet. Kicsit hányattatott volt az elmúlt időszak. Annyit biztosan tudtunk, hogy az Ajtósi Dürer soron vége a pályafutásunknak. Tulajdonképpen már két éve kerestünk helyet. Jóleső érzés, hogy olyan közönségünk, vagy inkább mondjuk úgy, közösségünk van, hogy mindenki próbált segíteni. Értem ezen a civil szervezeteket, cégeket, vagy akár önkormányzatokat is. Tisztában voltak a helyzetünkkel, és nagyon sok területet ajánlottak fel. Mi végignéztük mind. A BudaPart felajánlásának köszönhetően néztük meg ezt a helyszínt is, és bár első látásra ez nem az a miliő, amit a Dürer képviselt eddig, mégis beleláttuk a lehetőséget. A nyitás óta eltelt néhány hét fényében ez jó döntésnek bizonyult. Azt látjuk, a régi közönségünk nagyon hűségesen és jó szívvel jön vissza, látogat minket, az újbudai közönség pedig még a zuglóinál is nyitottabb arra, amit mi tudunk nyújtani.

  • Mit tud nyújtani a Dürer-világ?

Amikor elindultunk, tulajdonképpen egy sima kerthelyiséget szerettünk volna megnyitni. Aztán felfedeztük az akkori helyszín adottságait, amelyeket hiba lett volna nem kiaknázni. Így lassan kiemelkedett a Dürer a romkocsmák világából. A zuglói épület tulajdonságai felkínálták, hogy több koncerttermet üzemeltessünk. Így tudtuk ötvözni a szórakozóhelyet a kultúrával, folyamatosan gazdagítottuk színesebbnél színesebb programokkal, koncertekkel a sima „beülős, iszogatós” estéket. Ez lett a Dürer-világ. Ezt szeretnénk itt, Újbudán is továbbvinni. Mi csapatban dolgozunk, nem egyénileg dőlnek el a dolgok. Van egy csomó fiatal kolléga, sokat vitatkozunk azon, milyen programokat szeretnénk itt látni, illetve milyeneket fogadunk be, mi az, amiért mi hajtunk. Úgy szeretnénk szórakoztatni, hogy a fiataloknak kicsit megmutassuk azt is, nemcsak diszkó van a világon, hanem egy csomó izgalmas, minőségi program. Nem csupán úgy lehet szórakozni, hogy elmennek, és minden hétvégén berúgnak. A Dürer mást, többet kínál.

  • Az nem jelent kihívást, hogy itt előttetek diszkó volt?

Más arculatot szeretett volna a tulajdonos, és szerintem az önkormányzat is. Így nagyjából összetalálkoztak a célok. A Dürer továbbra is marad a megszokott minőségben a zenei kínálatát illetően is.

  • Vannak már konkrét tervek?

Egyszerre építkezünk belül és kívül. Lebontjuk az épület egyik felét, és felépítünk egy 1000 fős, hét méter belmagasságú nagytermet, közben üzemeltetjük a kertet. Ezt is folyamatosan fejlesztgetjük, szépítjük. Tehát amit most lát az, aki betér hozzánk, az lehet, hogy egy hónap múlva megint másképp néz majd ki. Olyan helyet igyekszünk csinálni, ahol mi is jól érezzük magunkat. A kollégáink és a tulajdonosok is itt tartják a születésnapokat, ünnepeket. Olyan helyet kívánunk létrehozni, ahol öröm egymással találkozni. Ez most – a pandémia árnyékában – még inkább felértékelődött.

  • Egyéves távlatban gondolkodva, milyen célokat tűztetek ki magatok elé?

Továbbra is koncertekben gondolkodunk, az 1000 fős nagyterem mellett tervben van egy 300 fős kisebb is. Ezt már idén szeretnénk megnyitni, nyilván az engedélyektől függően. Nagyobb léptékű beruházás a nagyterem, ezt nagyon szeretnénk késő télen, kora tavasszal megnyitni – szintén az engedélyeztetésektől függően –, jövő nyárra pedig már egy kész, átgondolt kerthelyiséggel kiegészülni, hangsúlyosan együtt élve a természettel. Megtartanánk ezt a vadregényes hangulatot. A kertben hihetetlen lehetőségek vannak. Szeretnénk egy igazán menő játszóteret, ami szintén egyedi világ lesz majd a tervek szerint. Én azzal nyár végén már elégedett lennék, ha sikerülne megismerkedni, megállapodni az új szomszédokkal, az új kapcsolatokkal, amelyeket az élet adott nekünk. Beleértve az önkormányzatot, a lakókat, az egyéb partnereket. Békés, nyugodt, hosszú távú együttműködést szeretnénk kialakítani. Ez a legfontosabb. Jövő nyárra pedig már nagyon jó lenne egyben látni a kertet, kicsit nagyobb méretben, és azokat az elképzeléseket legalább részben megtapasztalni, bemutatni a közönségnek, amelyekről most beszélgettünk.

T. E.