Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Digitális oktatóközpont épül a Bercsényiben

Újbuda   |   2022, augusztus 5 - 13:16Nyomtatóbarát változatSend by email

Már javában tart az Adaptér Art & Tech Centert befogadó önkormányzati ingatlan felújítása.

A Bercsényi utca 10. alatti félszuterénben a CUP 4 Creativity projekt részeként professzionális hangés videostúdió, bérelhető meeting room és digitális kiállításoknak helyet adó közösségi tér is lesz. Barabás Richárd alpolgármester az építkezés bejárásán arról beszélt, a mindennapi technológiákat a művészeteken keresztül bemutató kulturális térnek úttörő szerepe lehet az Európai Unióban.

A Bercsényi utca saroképületének alsó üzlethelyisége hosszú évek óta üresen áll, felújítása ugyanis olyan jelentős átalakítást igényelt, amilyenre eddig egyetlen önkormányzati ciklusban sem tudtak elég pénzt szánni. – Amikor elkezdtük tervezni a városi közösségépítő innovációkat támogató Urban Innovative Actions (UIA) európai uniós projektünket, adta magát, hogy ide kerüljön az akkor még Art and Tech Center néven futó művészeti és technológiai központ – mondta el Barabás Richárd alpolgármester. A nevet végül Adaptérre egyszerűsítették – olyan közösségi tér lesz ez, amely igyekszik a digitális művészeteken keresztül megismertetni az emberekkel a mindennapi élet részévé vált technológiákat. A digitális tárlatok mellett helyet kap majd itt oktatási tér, valamint meeting room és podcaststúdió is, utóbbi kettő bérleti díja bevételt termel az intézménynek. Az UIA-projekt ugyanis azt is vizsgálja, hogy egy önkormányzat milyen kulturális finanszírozási elemeket tud bevonni a működésébe, csökkentve saját terheit. Mivel a projekt fontos célja, hogy együttműködési lehetőségeket találjon a művészet és a technológia között, az Adaptér példaértékű lehet a résztvevőknek.

A felújítás jól halad, jelenleg egyharmadánál jár. Rengeteget módosítottak a tér felosztásán: lépcsőket, falakat, tartóoszlopokat bontottak le, illetve húztak fel. Nemrég helyezték el a gépészetet és a padlófűtés elemeit a betonaljzat alá, így a lakók fellélegezhetnek, mert többnyire véget értek a hangos munkák, hamarosan megkezdődik a gipszkarton falak kiépítése.

Az Adaptér 2023. januárban nyílik, egyelőre alapfunkciókkal, a technikai eszközök beszerzése ugyanis nagy gondot okoz a chiphiány, a globális ellátási láncok akadozása és a közbeszerzési szabályok változása miatt. A szolgáltatások azonban folyamatosan bővülnek majd, később pedig a Lágymányosi utca 5. alatt az Adaptér újabb helyszíne is megnyílik, Maker Space néven.

T. D.