Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 21. vasárnap, Konrád

Csillaghullás - Szent Lőrinc könnyei megérkeztek

Újbuda   |   2016, augusztus 12 - 10:23
Nyomtatóbarát változatSend by email

Sűrű csillaghullást lehet látni tiszta időben, éjszakánként az égen, azaz a Perseida meteorraj idén is megérkezett.

A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik. Az első megfigyelések a Perseidákról kínai csillagászoknak köszönhetően Kr.u. 36-ból származnak. Újkori újrafelfedezésük Adolphe Quetelet-nek köszönhető, aki 1835-ben Brüsszelben írta le először, hogy az augusztusban előforduló meteorok a Perseus csillagkép irányából sugárzódnak szét. A Perseidák elnevezés is innen eredeztethető.A Perseidák szülőégitestje a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle üstökös, ennek a bizonyításául G.V. Schiaparelli számításai szolgáltak alapul.

A Perseidák maximuma általában augusztus 12-re, augusztus 13-ra esik. A raj sok apró porszemcséből áll, melyek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek, a földfelszínt nem érik el. Megfigyelésükre legalkalmasabb az éjféltől hajnalig terjedő időszak, ám a fényszennyezett belváros helyett célszerű olyan területet választani az éjszakai csillagnézéshez, ahol nincs villanyoszlop vagy kivilágított épület. Jó időben akár 60-100 meteoritot is láthatunk óránként.

Aki már az elmúlt estéket is a csillagos ég alatt töltötte, jól láthatta, hogy rengeteg meteor hullik már egy héttel a Perseida maximum előtt is. Idén nemzetközi szinten is kimagasló aktivitást várnak a maximum éjszakáin, de az előtte és utána levő napokban sem fogunk unatkozni - írja a Tűzgömbök Világa weboldal.

Újbuda