Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Busók jártak Gazdagéten

Újbuda   |   2020, február 10 - 16:21
Nyomtatóbarát változatSend by email

Busó-várást rendeztek Gazdagréten február 8-án, a program a mohácsi Zauvijek Busó Csoport felvonulásával kezdődött.

A busók a Gazdagréti térről a Kaptató sétányon át a Nagyszeben térig vonultak, kereplővel, kolomppal terelve magukra a figyelmet. A piac mellett elhaladva végül a Gazdagréti Közösségi Ház mögé mentek, ahol sokan összegyűltek beszélgetni, sokác babot kóstolni, forralt bort, teát inni.

A felvonuló Zauvijek Busó csoportot egy hagyományőrző baráti társaság alkotja, a csapat neve horvátul örökkét jelent – tudtuk meg vezetőjüktől, Fürjes Csabától. A mohácsi maskarás népszokást máig sokan űzik, farsang idején közel kétezren öltöznek jelmezbe, főként busónak. A hagyományőrzők szívesen mennek más településekre, akár külföldre is, és viszik hírét a különleges szokásnak.

Az eseményen Bakai-Nagy Zita alpolgármestere és Keller Zsolt önkormányzati képviselő gyújtotta meg a tél elűzését szimbolizáló máglyát, amely fényt és meleget adott a mulatozóknak. A táncos programrészhez a pécsi Čefa tamburazenekar zenélt.

Bakai-Nagy Zita szerint jelentős az ilyen rendezvények közösségteremtő ereje, ezért a későbbiekben is egészséges életmódra nevelő, sportos, illetve kulturális rendezvényekkel kívánják erősíteni a lakosság összetartozását. Keller Zsolt önkormányzati képviselő elmondta, öröm számára, hogy a kuriózumnak számító rendezvény sokakat vonzott. Gazdagréten nagy közösség él és sokan ismerik egymást - tette hozzá.

Közösségépítő programokból idén sem lesz hiány a városrészben, Újbuda Önkormányzata a Gazdagréti Közösségi Házzal együtt továbbra is megrendezi a jól bevált fesztiválokat, a Halászléfőző versenyt, a Mézes Majálist, kibővítik a Szentivánéji rendezvényt, a fiatalokat pedig sporteseményekre hívják.

D. B. S.