Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Budapesten elemzik a 60 éves CERN adatait

Újbuda   |   2014, május 28 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Az ELTE lágymányosi kampuszán ünnepelték a genfi nukleáris kutatóközpont, a CERN megalapításának hatvanadik évfordulóját. A jubileum keretében átadták a Sokszínű fizika interaktív kiállító buszt, ami ősztől népszerűsíti majd a tudományt és a kutatói életpályát. Az eseménye az is elhangzott, hogy az a CERN "második agya" csillebércen van.

A genfi nukleáris kutatóközpont, a CERN megalapításának hatvanadik évfordulóját ünnepelte az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A CERN60 kiemelt eseménye volt a Sokszínű fizika interaktív kiállító busz átadása. A külsejében is színes busz egyik részében az eddig is népszerű "nanobusz" (Nanocsodák mozgásban kiállítás) kísérleteit lehet kipróbálni, másik része pedig a CERN világát (az LHC alagutat és a detektormágneseket) mutatja be. A busz a tervek szerint ősszel indul útjára, hogy országszerte középiskolákban népszerűsítse a tudományt és a kutatói életpályát.

- A busz célja, hogy közelebb vigye a középiskolás fiatalokhoz a fizika olyan, talán nehezebben érthető területeit, mint nanotechnológiai kutatások vagy a részecskefizika - mondta az egyetem lágymányosi kampuszán Lévai Péter, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója. Szerinte a CERN-nek Magyarországon van a "második agya, avagy szíve", mivel Csillebércen elemzik a svájciak adatait. - Úgy is mondhatjuk, hogy Csillebércen ássuk ki az adattömegből a felfedezéseket - tette hozzá.

Rolf Heuer, a CERN főigazgatója elmondta, hogy kutatásaik eredményei gyakran más területeken is hasznosíthatók. Példaként az orvostudományt (tumorok lokalizálása és kezelése) és az energiatechnológiát (napelemek hatékonyságának javítása) említette. Rolf Heuer ismeretterjesztő előadást is tartott a CERN elmúlt 60 évéről.

Idén Európa-szerte ünneplik az Európai Nukleáris Kutató Szervezet hatvanadik születésnapját. Az eseménysorozat magyarországi programja szeptember 27-28-án folytatódik Csillebércen.

MTI