• Kormányozni kellene, nem siránkozni – mondják a kormányemberek a most induló tájékoztató kampányukkal kapcsolatban. Hozzátéve, hogy soha ennyi pénzt nem kapott még kormánytól budapesti önkormányzat.
Ez utóbbi állítás egyszerűen hazugság. És az előbbi sem igaz. Az önkormányzatok nem siránkoznak, hiszen helytállnak ebben a borzasztó nehéz időszakban. A fővárosi is és a kerületiek is, köztük természetesen az újbudai. A járvány elleni védekezésben sokkal jobban, mint a kormány. Budapest, mint minden nagyváros, a pandémia szempontjából kifejezetten veszélyeztetett hely, mégis a főváros a legbiztonságosabb ebből a szempontból most az országban.
• Erre mondják, hogy kopogjuk le, alulról fölfelé, háromszor.
Minden egyes honfitársunk elvesztése elviselhetetlenül sok. De ha azt nézzük, hogy az ország különböző pontjai hogyan tudták megvédeni az embereket, akkor látjuk, Budapest derekasan helytállt. Az önkormányzatok, de elsősorban a polgárok. És nem siránkozunk, a város dübörög, indul a Lánchíd felújítása, a hármas metróé folyik, sorolhatnám tovább. Csak nem arra költjük az adófizetők pénzét, hogy ezt reklámozzuk.
• És a most induló kampány?
Ha oszlopdiagramon mutatnánk meg, ki mennyit költ ilyesmire, akkor a kormány oszlopa óriási volna, a miénk meg icipici. Mi a saját és a kerületek meglévő felületeit használjuk ki most. Mert tudniuk kell a polgároknak, hogy baj van. És a kampány lényege, nemcsak az, hogy erre fölhívjuk a figyelmet, hanem három konkrét célt is megfogalmaztunk. Rávegyük az embereket az oltásra. Rávegyük, hogy kapcsolódjanak be a város újraindításába. És ami nagyon fontos: az iparűzési adóhoz kötődő csapdába, amit a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak állítottak, ne sétáljunk bele. Ezért arra kérjük azokat a vállalkozásokat, amelyek megtehetik, hogy ne kérjék az adócsökkentést.
• Nyilván sok cégnek futná arra, hogy befizesse a teljes összeget, hiszen ez az adóköltségek töredéke. Csak amit nem muszáj, azt senki sem szereti adóban befizetni. Ráadásul egyszerűbb azt a pénzt beküldeni, amit kiszámítanak nekünk, és az iparűzési adó kalkulálását is elvették még idejében az önkormányzatoktól.
Normális viszonyok között nem kellene az iparűzési adóról beszélnünk sem. A vállalkozások tudják mi ez, a polgár meg megszokta, hogy jön a villamos, folyik a víz a csapból, mi köze hozzá, hogy ezt miből finanszírozzuk. Csakhogy amikor most „siránkozunk”, akkor mi a város polgárainak a pénzét féltjük. Ráadásul az iparűzési adó mérséklése nem segít azokon, akik a válságban nehéz helyzetbe kerültek.
• Ahogy az ingyenes parkolás bevezetése sem segít senkin, csak üt az önkormányzatokon egyet.
És káoszt okoz a városban. Látjuk, hogy Budapesten a vendéglátás, a turizmus nehéz helyzetbe került, akkor nekik kellene célzott támogatást adni, ahogy mindenhol a világban. Az iparűzési adó csökkentése semmit sem javít, mondjuk az ő helyzetükön. Viszont akiket nem érint a járvány gazdaságilag, azok nagyon jól járnak. A kampányban pedig azt kérjük a felelős vállalkozásoktól, amelyek megtehetik, hogy segítsék azt a várost, amelyik aztán őket is segíti majd a talpra állásban, azok a teljes összeget fizessék be.
• Nyilván lesznek, akik befizetik, mert megtehetik, mert hat rájuk a két plakát a villamosmegállóban, vagy mert fontos nekik a cél. De azért mégsem bízhatunk csak abban, hogy azért folyik majd a víz a csapból, vagy azért jön a villamos, mert valakik kifizetik azt az adót, amelyet egyébként nem kellene. Szóval van-e B tervük, még ha azt most nem is szokás csinálni.
Mi már a B és C tervnél tartunk. Hiszen az eredeti elképzelésünket, az A-t régen felül írta az élet. Most ott tartunk, hogy ki tudjuk-e gazdálkodni az elképesztő kormányzati megszorítások okozta hiányt, és azt, amit a válság vett el tőlünk. A túlélés azon múlik, hogy az iparűzési adókedvezménnyel mennyien fognak élni. Az az utolsó esélyünk, hogy sokan mégiscsak a teljes összeget fizetik be. Sajnos arra most nem tudok százszázalékos garanciát adni, hogy novemberben is járni fognak a villamosok. Szakmailag ugyan fel vagyunk készülve a feladatok végrehajtására, de a költségvetésünket úgy képzeljék el, hogy már az iparűzési adóval kapcsolatos döntéstől függetlenül hiányzik belőle negyven százalék bevétel. Ha valakinek az egyik hónapban még százezer forint a fizetése, a másikban már csak hatvanezer , miközben ugyanakkorák a költségei, az meglehetősen nehéz helyzetbe került. Ebből az elmaradt negyven százalékból húszat jelent a válság, a csökkenő bevételek miatt. A másik része kifejezetten politikai szándékból, a város büntetése miatt hozott döntések nyomán veszett el. És még ehhez jön, amit elbukunk az iparűzési adón.
• Ezzel együtt nyilván novemberben is járni fog a villamos és folyik a víz a csapból. Legfeljebb majd a BKV-t is államosítják. Akkor lesz majd pénz, lehet drágán buszt venni.
Nézze meg, mi történt azokon a területeken, amelyeket az elmúlt években államosítottak. Kórházak. Bárki azt gondolja, hogy jobbak lettek a kórházak? Oktatás, iskolák. Jobban működnek azért, mert elvették és egy óriási konglomerátumban összeszervezték őket?
• Attól függ, mit értünk azon, hogy jobb. Nyilván sokaknak nagyon jól jött, hogy egybeszervezték ezt, mert központosítani lehet a beszerzéseket. Nagy pénz, és az sem mindegy, ki jut a megrendeléshez. Vagy ki lehet nevezni olyan embereket, akik szakmailag nem érdemlik ezt meg, de hűségesek a párthoz.
Csak nem ez a közérdek. A politika nem azért van, hogy a döntéshozók, a klientúra, az Orbán család tagjai és a barátaik jóléte biztosítva legyen. Amikor az önkormányzatok jogköreit fosztogatják, akkor a végén mindig rosszabbat kapnak a közösségek csak azért, hogy egy szűk kör jobban járjon. A politikának nem a kevesek, hanem a sokak jólétét kell elősegíteni.
• Lehet, hogy ez a tankönyvi leírás. De mégsem ez a gyakorlat. Mondtak jelképes dolgokat most, például, hogy kevesebb lesz a köztéri szemétgyűjtő. Gondolom, ez két krajcár körülbelül a budapesti költségvetésben, közben meg sok kellemetlenséget jelent.
Nem az a cél, hogy visszanyessünk közszolgáltatásokat. A budapestieket büntessük azért, mert a magyar kormány éppen fontosabbnak érzi a saját politikai érdekeit, mint a város polgárainak a szempontjait? A köztéri kukák száma amúgy tényleg nem egy óriási összeg, csak ebből a sok kicsiből jön össze az egész. Az igazi nagy tétel a közösségi közlekedés. Most járvány idején mégsem ritkíthatjuk a járatokat. Pedig érdemben itt tudnánk pénzt megfogni. Ráadásul akkor rengeteg embert ki kellene rúgni, mert ettől csökkennének a kiadások. Ebbe az utcába nem megyünk be. Értem, mi a politikai forgatókönyv. El tudom képzelni, hogy Habony Árpád mit mondott a miniszterelnöknek: vegyük el az önkormányzatok pénzét, ezért majd komoly megszorításokra kényszerülnek, akkor az emberek ellenük fordulnak. És megvan az újabb ellenség. De ezt a szerepet mi nem játsszuk el. Amit lehet, megtakarítunk, saját magunkon is. A fővárosi cégeken is. Igazgatósági tagságok, felügyelőbizottsági tagságok, céges autók – amit lehet, megspórolunk. Olyasmiket tettünk meg, amik nem érintik közvetlenül a budapesti polgárokat. Puritánul kormányzunk, fájó döntéseket hoztunk. De nem játsszuk el a balek szerepét, nem engedjük, hogy a budapestiek hátán csattanjon az ostor. Ezért, ami pénzügyi megtakarítása van a városnak, azt ennek az óriási pénzügyi lyuknak a betömésére idén föl kell használnunk. Abban bízunk, hogy 2022-re megváltozik két dolog. Egyrészt a gazdaság talpra áll. Újra több bevételünk lesz. Másrészt megváltozik a körülöttünk lévő politikai klíma. Mondjuk, mert a kormány politikája megváltozik. Jó, erre elég kevés esélyt látok. Akkor változzon a kormány.
• Ez mindenképpen radikális megoldás lehetne. Beszéljünk egy másik kérdésről, amely az újbudaiakat különösen érinti. A tervezett Galvani híd és az ezzel kapcsolatban megint előkerült dugódíj.
A dugódíj most úgy került elő, hogy a Galvani hídról hamis vita folyik. Amikor ugyanis a kormány népszerűsíti a Galvani hidat, akkor többek között azzal számol, hogy nem lesz nagyobb a forgalom a városban, csak egyenletesebben oszlik el. Az egyenletesebb eloszlás, illetve az a moderált forgalom, amelyet szerintük a Galvani híd produkál, azon az elképzelésen alapul, amelyek eddig csak a látványtervekben szerepeltek. Ebben jött elő egy nagyjából négyszáz forintos behajtási díj, körülbelül a Hungária körgyűrű, Alkotás utca vonalán túl. A másik, hogy a belvárosban lesz egy radikális forgalomkorlátozás. Nem olyan, mint a biciklisáv miatt a körúton, hanem a sokszorosa. Persze ezekről a dolgokról érdemes lenne őszintén beszélni. Miként tudunk úgy forgalmat csillapítani, hogy a város azért nem áll meg? De az nagyon nem megy, hogy bemutatunk csilivili látványterveket, azt mondjuk, hogy a híd, amelyet építünk, az valójában nem fogja növelni a forgalmat – pedig új kapacitás nyilván új forgalmat szül. Ha én XI. kerületi volnék, és a híd környékén laknék, azért aggódnék. Ott egy kétszer három sávos autóút jönne létre.
• Aggódnak is az ott lakók. Ráadásul a környéken irtózatos méretű új városrészek születnek, nyilván nagy forgalomnövekedést okozva.
Ezekről beszélni kellene. De úgy nem lehet, hogy feltételezünk bizonyos lépéseket, ezekből következtetünk arra, hogy ez miként fog a város szövetébe beilleszkedni. Majd utána letagadjuk azokat a feltételezéseket, amelyeken egyébként a csilivili látványtervek alapulnak. És most nem a dugódíj mellett érvelek – még ha a programomban ez szerepelt is.
• Ki dönt a dugódíjról?
Szerintem a budapestiek. Akkor lehet, ha az itteni polgárok akarják, és erről egy normális társadalmi párbeszéd révén döntés születik. A főváros nem tudná ezt bevezetni, csak a kormánnyal együtt. Ezen a vitán előbb-utóbb túl kell esnünk. De olyan beteges a magyar politikai közbeszéd, hogy ezt most nem lehet lefolytatni. A Galvani híd kapcsán ki kell derülnie, hogy ami a tervekben szerepel, az a dugódíjon túl brutális belvárosi forgalomcsillapítással számol. Úgy képzelje el, hogy a Hegyalja úton és a Rákóczi úton kétszer egy sáv marad. És akkor legalább Budaörsig tart majd a dugó. Lehetetlen De mégiscsak ezt feltételezi a Galvani híd most közzétett háttérszámítása.
• Vagyis lesz híd, de cserében nem lehet közlekedni a városban?
A Galvani híd mellett az a kormányzati érv, hogy ettől nem lesz nagyobb a forgalom a városban, csak jobban szétoszlik. Jól hangzik, de őszintén meg kell mondani, hogy Újbudán az a kétszer három sávos autópálya mit jelent majd, és ezt meg kell beszélni azokkal az emberekkel, akik ott élnek és azokkal az önkormányzatokkal is, amelyek őket képviselik. Ha ők elfogadják mindazt, ami várható, én nem fogok ellenállni a Galvani hídnak. De ha nem, akkor igen.
• Vagy úgy és oda kell megtervezni a hidat, ahol a legkisebb kellemetlenséget okozza, mert persze hidak kellenek.
Fontos lenne a budai fonódó hálózatba beilleszkedő villamos ott. Van a hídnak számos előnye. Az eredeti vita arról szólt, hogy itt legyen a híd, vagy délebbre, Albertfalvánál, ahol nagy lakótelepeket köt össze. A helyi közlekedés szempontjából például ez lenne az előnyösebb. A Galvani meg szerintük a belvárosban csökkentené a forgalmat, ám az csak a lábjegyzetből derül ki, hogy miként. Dugódíj és erőteljes forgalomszűkítés árán.
• Vagyis nem azért csökkenne a forgalom, mert felépítik a Galvani hidat, hanem mert rettentő sokba kerülne behajtani a városba.
Úgy könnyű csökkenteni a forgalmat, ha sok pénzt kérünk érte. Persze ez is egy lehetőség. De én most csak amellett érvelek, hogy ne hazudjunk.
• Az ön által említett, a kormánnyal való pénzügyi vitákban a fővárosi fideszes politikusok kivel vannak inkább?
Ők az összecsattanó palacsintasütők közé kerültek. Be kellett állniuk a sorba, és megvédeni a kormányzati megszorításokat. Nem szeretnék a Fidesz budapesti politikusainak a helyében lenni. Mert azért ezt megmagyarázni nem lehet könnyű.
• Közben mindenkinek kevesebb a pénze, nem csak Budapestnek. Van abban logika, hogy spórolni kell.
Csak az a kérdés, mi a helyes szerepvállalás. A kormánynak a járványkezeléshez az a hozzáállása, hogy fogjuk meg és vigyétek. A kormányzati válságkezelés jelentős részben azt jelenti, hogy mással fizettetik meg a költségeket. Az önkormányzatoknak erejükön felül kell teljesíteniük. A járvány elleni védekezés kormányzati feladat. Mi jogilag megtehetnénk, hogy hátra dőlünk, és nézzük, mi történik. De nekünk azt kell tennünk, ami a helyi közösségeknek fontos. Ingyenes tesztelést végzünk, védőfelszereléssel látjuk el az intézményeket, átszerveztük az idősotthonokat. Rengeget pénzt és energiát fordítottunk erre. A válság kezelésében is szerepet vállalunk. Csomó díjat elengedünk, hogy segítsünk. És miközben Budapest saját bevételei 20 százalékkal estek vissza, a kormánynál csak 7 százalékos az adóveszteség. A harmada. Vagyis nekik kellene segíteniük. Mindenütt a világban ezt teszik mások.
• Azért Magyarországon is sok önkormányzat kapott nagy kormányzati pénzeket.
És milyen furcsa véletlen, hogy ezek kormánypártiak. Bár ők sem kapták vissza mind, amit elbuktak. Az önkormányzatok képviselik az embereket. Amikor egy kormány különbséget tesz az önkormányzatok között pártállásuk szerint, akkor az emberek között tesz különbséget. Ez olyan, mint ha mi a BKV-ról leszállítanánk a fideszeseket.
• Cifrább. Mert a fővárosban élő Fidesz-szavazók sem járnak jól. Ráadásul 2002-ben sem használt ez a politika.
Képtelenség ilyet tenni.
• A rossz viszony ellenére a budapesti önkormányzatok felajánlották, hogy az oltás megszervezésében együttműködnek a kormányzattal.
Még csak választ sem kaptunk erre. Közben az a pletyka terjed, hogy a kormány úgy tervezi, senki mást nem enged ennek a közelébe, mert azt gondolják, hogy az oltási program sikertörténet lesz. Adja az ég, hogy az legyen. De az önkormányzatok szervezési, intézményi kapacitása nélkül, nehéz lesz megszerezni. A háziorvosok önkormányzati alkalmazottak. Nélkülük ezt hogyan lehet megoldani? Politikai célból most olyan oltási programot akarnak, amely nyilván kevésbé lesz hatékony, mint ha együttműködnénk. Engem nem érdekel, hogy a politikai pirospontokat az emberek kinek az üzenőfüzetébe írják be. Engem az érdekel, hogy a lehető leghamarabb túllehessünk ezen a borzasztó helyzeten, és a gazdaság is visszatérhessen a normális kerékvágásba. Ám ennél a kormánynál a politikai érdek mindig előrébb való, mint a közérdek. És egy ilyen kormány nem méltó az állampolgárok bizalmára.
Dési János