Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Búcsút vettek Grosics Gyulától

Újbuda   |   2014, június 30 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Végső búcsút vettek Grosics Gyulától, az Aranycsapat kapusától, aki június 13-án, nyolcvannyolc évesen hunyt el.

A budapesti Szent István-bazilikában megtartott búcsúztatáson beszédet mondott Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egyetlen még élő tagja, a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Berzi Sándor alelnök, a Magyar Olimpiai Bizottság nevében pedig Borkai Zsolt elnök, valamint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter. Egy szál virággal rótta le kegyeletét többek között Orbán Viktor miniszterelnök is. 

A legendás kapust ezt követően szűk családi helyezték végső nyugalomra a bazilika altemplomában. 

Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ,a Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar válogatott kapuját 86.szor őrizte - ezen belül három világbajnokságon és a londoni 6:3 alkalmával is - , 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett. 

Helyi lakosként Grosics Újbuda díszpolgára volt, élete végéig segítette az itteni sportéletet, az ő nevét viseli a kerület sportiskolája. Az MTI fotóján az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola diákjai róják le kegyeletüket a ravatalnál

MTI/Újbuda 

Búcsút vettek Grosics Gyulától