Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Biztonságos iskolakezdés

Újbuda   |   2015, augusztus 25 - 10:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

Minden szeptemberben kell egy kis idő az autósoknak, hogy hozzászokjanak a megnövekedett forgalomhoz, a diákoknak pedig ahhoz, hogy a nyári vakáció után ismét sok szabályhoz kell alkalmazkodni. Az új tanév kezdetén a tanulók nagy része még a szünidő hatása alatt áll: ilyenkor fokozottan jellemző rájuk a nagy mozgásigényből fakadó figyelmetlenség és szertelenség, ami komoly veszélyforrás a közlekedésben.

A reggelente iskolába tartó, valamint a délután hazainduló gyerekek sokszor nem a kijelölt gyalogátkelőhelyet választják, amely védelmet nyújt számukra, hanem kellő körültekintés nélkül és szabálytalanul lépnek le az úttestre. Gyakran súlyos tragédiához vezet, amikor álló jármű mögül lépnek ki. Ennek elkerülésében nagy szerepe van a szülőknek és a pedagógusoknak is, akik kellő példamutatással és megfelelő neveléssel komoly hatást gyakorolhatnak.

Az iskolakezdés időszakában nagy felelősség hárul a járművezetőkre is, hiszen a megnövekvő autós és olykor kiszámíthatatlan gyalogosforgalom nagy veszélyt jelent a közlekedőkre. Ezért a rendőrség minden évben felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal közelítsék meg a kijelölt gyalogátkelőhelyeket, útkereszteződéseket, illetve az óvodák és iskolák környékét. Ebben az időszakban különösen jellemző a gyerekeket szállító szülőkre, hogy szabálytalanul állnak meg a gyalogátkelőhelyeknél, ami egyrészt akadályozza a forgalmat, másrészt baleseti kockázatforrás.

Trombitás Zsolt kerületi rendőrkapitány arról számolt be, hogy az újbudai rendőrök is nagy erőkkel készülnek az iskolakezdésre. A közlekedésrendészeti szempontból veszélyeztetett intézmények környékén rendőri jelenlétet biztosítanak a reggeli érkezésnél, illetve délután, amikor a legtöbben hazaindulnak. Munkájukat a kerületi közterület-felügyelet és a polgárőrség is támogatja. A rendőrkapitány arról is beszámolt, hogy szeptembertől folytatódik az „iskola rendőre” program, amely során az osztályfőnöki órák részeként bűnmegelőzési, közlekedésrendészeti és drogprevenciós előadásokat tartanak. Az idei tanévben is folytatódik a kábítószer elleni küzdelem: szeptembertől – új elemként – hangsúlyosabban jelenik meg az „iskola rendőre programban” a szülők bevonása. A cél az, hogy ők is tisztában legyenek a gyerekekre leselkedő veszélyekkel. Szülői értekezleteken szeretnének aktívabb kapcsolatot kialakítani a szülőkkel, akik az új ismereteik birtokában könnyebben felfedezhetik otthon a problémát, és sokat tehetnek a droghasználat és -függőség megelőzéséért. Havonta egyszer rendőrségi fogadóórára is járhatnak a szülők, kéthetente egyszer pedig telefonos ügyeleten érhetnek el egy szakértőt, aki útmutatást ad a problémás gyerekek kezeléséhez. A rendőrség az ilyen esetekben szoros együttműködésben dolgozik a civil szervezetekkel és az egyházakkal.

(H. L.)