Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Bamako: célba juttatta Újbuda adományait a Zéró Beruházási Csoport

Újbuda   |   2016, február 3 - 12:59Nyomtatóbarát változatSend by email

Célba ért a Budapest-Bamako Rally két újbudai versenyzője. Balla Csaba és Vadász Zsolt útját az önkormányzat is támogatta, ők pedig eljuttatták afrikai falvakba a jótékony célú adományt.

A „Zéró” Beruházási Csoport csapata január 15-én 14 órakor startolt el a Lurdy Háztól azzal a reménnyel, hogy hónap végéig teljesíti a 9 ezer kilométeres távot a 84-es rajtszámú Millennium Flacon Version 2.0-ás jármű, azaz egy 1100 köbcentis Trabant segítségével eljutnak Bamakóba.

A versenyzők egy Facebook oldalon keresztül tették közzé, hogy célba értek, illetve az adományokat is átadták a helyeiknek.

Fotó: Facebook

A magyar kezdeményezésű flúgos futam évente körül belül 1 millió euró értékben juttat egészségügyi felszereléseket, tanszereket és egyéb karitatív adományokat a világ legszegényebb régiójába. A legkiemelkedőbb karitatív munkát végző csapat rendre elnyeri a Teréz Anya Jótékonysági Díjat.

Újbuda Önkormányzata évek óta csatlakozik a különféle jótékonysági akciókhoz, vagy tölt be kezdeményező szerepet. Szervezett már adománygyűjtést kárpátaljai magyarok számára, illetve tesz rendszeresen felajánlásokat kerületi, országos és testvérvárosi szinten is. A „Zéró” beruházási csoport támogatásával most a kontinensen túlra is juttatott adományokat. Higiéniai eszközöket (törlőkendőket, ragtapaszokat), közlekedést segítő eszközöket (fényvisszaverő pántot) és gyermekek számára oktatási eszközöket (füzeteket, ceruzákat, ollókat, gyurmákat) küldött Afrikába, amit a versenyzők útjuk során egy-egy szegényebb faluban megállva osztottak szét.

Újbuda