Az utóbbi hetekben a nyolc újbudai óvodából hatban jártam, összesen több mint egy tucat telephelyen. Beszélgethettem óvodapedagógusokkal, óvodai dolgozókkal, az intézmények vezetőivel, kedves, elhivatott emberekkel találkoztam. Mindenhol nagy gondot fordítanak az épületek karbantartására, a megfelelő fejlesztőeszközök, játékok beszerzésére. Szintén mindenütt integráltan nevelik a speciális igényű gyerekeket, ami a legkisebbek fejlődése szempontjából nagyon fontos.
Az óvodák azonban csak első látásra hasonlóak, mindegyiknek megvan a maga különlegessége; van, ahol ez a hagyományőrzés, van, ahol a sport, máshol a környezettudatosságra nevelés. Van, ahol vegyes csoportokban nevelik a gyerekeket, és akad, ahol azonos korúak vannak együtt. Néhány óvodában pizsamában alszanak a gyerekek délután, néhány helyen külön étkezőben ebédelnek.
A főszabály tehát a jó öreg közmondás: ahány ház, annyi szokás. Avagy ahány óvoda, annyi benyomás, és persze még sokkal többféle kisgyerek. Egy dolog azonban közös: minden intézmény szervesen kapcsolódik a helyi közösséghez, a szülők összefutnak a boltban vagy a patikában. A Facebook-csoportokban sűrű eszmecsere folyik egy-egy városrész óvodáiról – mindegyik saját identitással bír.
Az óvoda a gyermekek életének egyik fő színtere: itt töltik napjaik nagy részét, itt kötnek először barátságokat, itt tanulnak meg közösségben élni. Ahogy nincs két egyforma gyerek, nincs két egyforma pedagógus, óvoda sem. Ha a kormány az óvodák központosítását tervezi – amiről még csak meg nem erősített pletykák vannak –, akkor a kisgyerekek és a szülők ellen indít háborút. A mindenkori kormány dolga a minőség kikényszerítése, az egyenlőtlenségek mérséklése, nem pedig az, hogy beleszóljon az óvodák mindennapjaiba, a szülők és az intézmény viszonyába, a vezetők kiválasztásába, esetleg egy labda beszerzésébe.
Az óvodák nem ragadhatók ki helyi kontextusukból, nem lehetnek egy központosított rendszer jelentéktelen láncszemei. Szülők, pedagógusok, fejlesztőpedagógusok, intézményvezetők, védőnők, orvosok dolgoznak a gyerekekért, összeszokott hálózatok működnek együtt. Egy ilyen struktúra felrúgása nemcsak értelmetlen, hanem rettenetesen káros is.
Az iskolák példáján látható, hogy a központosítás nem hoz sikert. Sem az oktatás minősége, sem az intézmények szervezete nem fejlődött 2013 óta azzal, hogy az iskolákat az önkormányzatok helyett az állam fennhatósága alá vonták. Az ígért esélyegyenlőség helyett egyre nagyobbak a különbségek, egyre több az aluliskolázott gyerek, fiatal. Ez azért sem meglepő, mert egy távoli bürokrata nem ismeri a helyi viszonyokat, a centralizációval csupán a távolság nőtt a pedagógus és a szülő, a helyi közösség és az iskolák között. Gyanítom, nem lenne ez másképp az óvodák esetében sem.
Az óvodáknak nem egy áldatlan átszervezésre, a szakmai fejlődés és gazdasági függetlenség ösztönzését megszüntető, a minőséget rontó központosításra van szükségük, hanem a dolgozók anyagi és emberi megbecsülésére, a fejlesztőpedagógus-ellátás erősítésére, korszerű terekre, energetikai modernizációra, játékokra, és mindenekelőtt: békére.
Orosz Anna
oktatásért felelős
alpolgármester
