Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az Andor utcánál karambolozott a 213-as busz

Újbuda   |   2016, augusztus 24 - 15:03Nyomtatóbarát változatSend by email

Menetrend szerint közlekedő autóbusz karambolozott a főváros XI. kerületében szerda kora délután, többen megsérültek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere.

Herczeg Zoltán elmondta, hogy a balesetben egy 213-as busz érintett. Vattayné Székely Noémi, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese elmondta, a karambol az Andor utca és a Tétényi út kereszteződésében történt.

Négyen megsérültek, közülük egy ember utazott a 213-as buszon, hárman pedig az azzal ütköző kisbuszban ültek. Az Országos Mentőszolgálat három embert szállított kórházba szállított. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a kisteherautót, majd megszüntették a forgalmi akadályt. A baleset következtében törmelék került az útra, ezért a helyszínre kérték a közútkezelő szakembereket - derül ki a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményéből.

Újbuda/MTI