Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Az Alma együttes koncertje az FMH-ban

Újbuda   |   2018, október 26 - 18:57
Nyomtatóbarát változatSend by email

Gyerekzsivajjal telt meg a Fővárosi Művelődési Ház október 22-én, ahol napjaink egyik legnépszerűbb gyermekzenekara, az Alma együttes koncertezett. Az önkormányzat által támogatott rendezvényt Hoffmann Tamás polgármester és az esemény ötletgazdája, Haidar Norbert önkormányzati képviselő nyitotta meg.

Kevés olyan dolog van az életben, amire a gyerekek tanítják meg a szüleiket. A legfontosabb talán az a sok érzelem, amelyet szülővé váláskor él át az ember. Amikor az egyéni érdekeit háttérbe szorítja a kis jövevény miatt; esténként nem regényt, hanem mesét olvas, a kedvenc sorozatát rajzfilmekre cseréli és a metál helyett gyermekdalokat hallgat. Az Alma együttes népszerűsége leginkább annak köszönhető, hogy zenéje és szövege minden korosztály számára szórakoztató, koncertjeiken a szülők sem unatkoznak.

– Szerettük volna meglepni a kerületi családokat egy olyan programmal, ahol mindenki önfeledten szórakozhat – mondta Haidar Norbert önkormányzati képviselő, az esemény házigazdája. Hozzátette: mindenki számára az a legfontosabb, hogy közös élményeket gyűjtsön a gyermekével. Ez a boldog, önfeledt gyermekkor és a kiegyensúlyozott felnőtté válás záloga – fogalmazott.

A 22 éve alakult Alma együttes kezdetben felnőtteknek zenélt, majd egy sikeres gyerekkoncert után annyi felkérést is kaptak, hogy később szinte csak gyerekkoncertjeik voltak. Legsikeresebb daluk címe: Ma van a szülinapom, több mint 27 milliós letöltést ért el és amely a leggyakrabban megosztott hazai zenei tartalom a Facebookon.