Stefanovits Péter pályája elején dolgozott kirakatrendezőként, díszletfestőként a Magyar Állami Operaházban, tervezett díszleteket, installációkat, objekteket. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett festészeti tanulmányok után a sokszorosított grafika felé fordult érdeklődése, a '70-es évek óta rendszeresen mutatja be műveit Magyarországon és külföldön egyaránt. Munkásságáért már számos elismerést kapott (Munkácsy-díj, Érdemes művész). A Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) 2009 óta tagja, a képzőművészeti tagozat vezetője.
Az Ave című kiállításra egy görögországi nyaralás inspirálta a művészt. Korfui utazásán olyan elhagyott útmenti oltárokról, kegyhelyekről készített fotósorozatot, amelyeket balesetek áldozatainak emlékére állítottak. A különös, madárkalitkára emlékeztető kis szentélyek, naiv építmények adták az alapötletet a tárlathoz, amely egyszerre köszönti és figurázza ki az élet nagy misztériumait. „A kiállítás nem az életművet állítja a középpontjába, hanem Stefanovits ikonikus, közösségi és személyes emlékezetet hordozó, egymással versengő alkotásait – olvasható a tárlatra megjelent Ave című könyvben, Abafy-Deák Csillag és Kölüs Lajos közös munkájában. – A művek az illúzió (ön)becsapás, látszat és valóság, hatalom és művészet, alkotó és magánember közti feszültség kérdésköreire keresik a választ. Miként tudja a művész a múló idő, a változó világ ellenében megőrizni önmagát.”
(K. G.)