Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Átadták a Lábán Rudolf-díjakat

Újbuda   |   2014, május 6 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Hód Adrienn koreográfiája, a Hodworks társulat Pirkad című előadása valamint Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Tamara Nyúzzatok meg című darabja kapta idén a Lábán Rudolf díjat. A kortárs táncművészeti elismerést a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház közösen hozta létre és kilencedik alkalommal adták át a műfaj legjobbjainak, ezúttal a Tranzit kávézóban.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház 2005 óta díjazza a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásait és alkotóit a Lábán Rudolf díjjal. A 20. századi európai modern táncművészet egyik legnagyobb alakjáról elnevezett elismerés odaítélésére az alapítók olyan független esztétákat, kritikusokat és szakújságírókat kértek fel, akik rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárs tánc-szcénát.

A legjobb koreográfiák alkotói közül minden évben ketten kaphatják meg az elismerést; az ítészek a döntésnél az újító merészség és minőség elegyét vizsgálták. Legjobbnak ezúttal Hód Adrienn koreográfiáját - a Hodworks társulat Pirkad című előadását -, valamint Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Tamara Nyúzzatok meg című darabját tartották. A 2013-as év legkiemelkedőbb hazai kortárs táncelőadásait illető Lábán Rudolf díjat és az azzal járó emlékplakettet Duliskovich Bazil képzőművész és Szalontay Tünde színésznő adta át.

Erős Balázs, a MU színház művészeti vezetője elmondta, hogy 2012-ig összesen kétmillió forint pénzjutalom járt a díjak mellé. Ebből mára csak a szakmai elismerés maradt, melynek nívója azóta tovább emelkedett, és továbbra is színvonalas alkotásokra sarkallja a táncművészeket – tette hozzá.

Lábán Rudolf a huszadik századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyisége volt. A fél Európát bejárt művész nevéhez fűződik például az "ideális" táncszínház modellje, a térharmónia-elmélet és a kinetográfia, vagyis a táncjelírás is. Világszerte számos intézményt, mozgásstúdiót alapított, ahol tanítványai ma is folytatják az általa elkezdett iskolát.

A Lábán-kuratórium tagjai: Artner Szilvia Sisso - újságíró, kritikus; Fuchs Lívia - tánctörténész, tánckritikus; Halász Tamás - tánckritikus, szerkesztő; Králl Csaba - tánckritikus; Szoboszlai Annamária - művészeti újságíró; Rényi András - esztéta; Százados László - művészettörténész.

T.D. - ÚjbudaTV