Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 14. vasárnap, Marcell

A védőnők napja Újbudán

Újbuda   |   2018, június 15 - 10:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

A védőnő feladata igen sokrétű, tanácsot ad, felkészít, gyógyít. Munkájukhoz rengeteg türelem, odaadás és szeretet kell. Június 13-án őket ünnepelte a kerület.

A védőnők 1916 óta támogatják szakértelmükkel, tanácsaikkal a családokat a gyermekvállalás és -nevelés kérdéseiben. A Szent Kristóf Szakrendelő dísztermében rendezett ünnepségen Hoffmann Tamás polgármester édesapaként is köszönetet mondott és hangsúlyozta a védőnői szolgálat szerepét. Kiemelte védőnők szakmai felkészültségét, emberségességüket és a munkával járó felelősséget, hiszen egy új élethelyzetben, a családdá válás időszakában nyújtanak segítségét. Simicskó István országgyűlési képviselő a védőnői szolgálat egyediségét hangsúlyozta. - A több mint száz éve működő ellátási forma, igazi magyar sajátosság, amelyet pár éve Hugarikummá is nyilvánítottak. Egy évszázada, hogy felismerték, milyen fontos a családok támogatása, igaz akkor még másfajta problémákkal kellett szembesülniük, mint napjainkban - mondta. Úgy látja, a védőnői pálya azon ritka hivatások közé tartozik, amelyek az önfeláldozásról szólnak. - Ők oltalmat, biztonságot nyújtanak, emellett részt vesznek az oktatási-nevelési intézmények mindennapjaiban, az egészségfejlesztéssel összefüggő feladatok ellátásában is - fogalmazott Simicskó István.

Kóti Tamás, a Szent Kristóf Szakrendelő igazgatója a helyi adatokat vázolta fel. Újbudán jelenleg 46 körzeti védőnői állás van betöltve, az iskolai védőnők száma 16 fő, az összlétszámból 11 fő jelenleg gyesen van. - Számos olyan intézkedés történt az elmúlt években, ami miatt a védőnők szívesen maradnak Újbudán. A családbarát szemléletnek köszönhetően a gyermekvállalást is segíti az intézmény, így sok a fiatal és tapasztalt munkaerő a kerületben – fejtette ki.

Az eseményen az is elhangzott, hogy a védőnői szolgálat hamarosan új hellyel bővül, nyáron kezdik kiépítik a gazdagréti védőnői körzet intézményét. Végül a kerület vezetői minden résztvevőt 1-1 szál virággal, a több évtizede szolgálatban lévő védőnőket virágcsokorral és oklevéllel jutalmazták.

K. A. 

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orosz hadifoglyok Újbudán  

Fotó: fortepan/Országos Széchényi Könyvtár

Az „orosz” foglyok egy része nemzetiségét tekintve nem volt orosz, és több nyelvész rájött, hogy ez kitűnő lehetőség a finnugor nyelvi kapcsolatok kutatására. Munkácsi Bernát az Esztergom melletti táborban talált adatközlőkre. Volt olyan pillanat, amikor ott 73 mordvint, 56 cseremiszt (saját nyelvükön: mari), 39 votjákot (udmurt), 2 zürjént (komi) tartottak nyilván. A kutató az udmurtoktól legkevesebb 522 népdalt, 30 mesét és elbeszélést, 53 néprajzi közlést, 9 pogány imádságot, több találós kérdést, közmondást és tengernyi, addig tudományosan feldolgozatlan szót gyűjtött.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.