Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

 A testvérvárosok delegáltjai is megérkeztek a Kerület Napjára

Újbuda   |   2016, november 11 - 13:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hét partnervárosi delegáció érkezett Újbudára a Kerület Napjára. A vendégek és Hoffmann Tamás polgármester egyetértettek abban, hogy a települések között kapcsolatok erősek és gyümölcsözőek. A delegációk a tavaly felavatott – a partnertelepülések irányát mutató – Bocskai úti oszlopnál helyezték el virágcsokraikat.

Egyebek mellett Kézdiszentlélek, Marosvásárhely és Stuttgart Bad Cannstatt kerületének képviselőit is fogadták a Polgármesteri Hivatal dísztermében november 11-én a Kerület Napján. Hoffmann Tamás polgármester hangsúlyozta, az elmúlt időszakban sikeres együttműködés zajlott a testvérvárosok között, különösen a kultúra illetve a sport területén. Újbuda vezetője bízik abban, hogy aktív marad a testvérvárosok közötti kapcsolat. Hozzátette, a határon túli magyarok lakta partnervárosokkal szoros kapcsolatot ápol Budapest 11-ik kerülete. Vele egyetértésben a Marosvásárhelyről érkező delegáció nevében Csiky Zsolt is kiemelte a magyar nyelv és történelem oktatását, annak fontosságát. - A Románia területén élő magyar gyerekek szempontjából ugyanis elengedhetetlen, hogy mindig eszükbe véssék, honnan származnak felmenőik - mondta.

Löffler Bernd Marcel Stuttgart Bad Cannstatt kerületének polgármestere. Ő az Újbudával kötött szoros együttműködés során végzett turisztikai, sport- és szabadidős tevékenységet említette meg. A németországi kerület 20 éve partnertelepülése a 11-ik kerületnek. Szerinte a két városrészt többek között a vizek, a sport és a kultúra is összeköti.

2015 november 11-én, a Kerület Napján, a testvérvárosi delegációk érkezése alkalmából avatták fel a Bocskai úti testvérvárosi oszlopot, amely azóta is mutatja, hogy milyen irányba, mekkora távolságra vannak Újbudától partnertelepülései. Idén minden delegáció egy-egy virágcsokrot helyezett el az oszlopnál, megerősítve ezzel testvérvárosi kapcsolatát.

T. K.