Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 16. szerda, Gál

A nemzeti összetartozást ünnepelték a Fonóban

Újbuda   |   2016, június 6 - 21:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda a Fonó Budai Zeneházban emlékezett meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról június 3-án. A határon túli vendég a Mezőgecsei Néptáncegyüttes volt Kárpátaljáról.

Csernus László önkormányzati képviselő szerint fontos megélni a nemzeti összetartozás érzését, hogy a világ minden részén élő magyarság valamennyi tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek. A Fonó Budai Zeneházban a Nemzeti Összetartozás Napján tartott beszédében elmondta, Újbuda is sokat tesz ezért, testvérvárosaival, Adával, Benével, Kézdiszentlélekkel, Marosvásárhellyel és Nádszeggel hosszú évek óta ápol szoros kapcsolatot.

A Nemzeti Összetartozás Napja a Fonó Budai Zeneházban szinte folyamatos, mivel fellépő néptáncegyütteseik, néptáncosaik, népzenészeik jelentős része határon túli. Hegedűs Anna sajtófőnök szerint az ünnepség különlegessége, hogy tizennyolc fiatal lép fel csodálatos népviseletben. Az est határon túli vendége Kárpátaljáról a mezőgecsei Kék Viola néptáncegyüttes volt, a nagyteremben a Berka együttes tartott moldvai táncházat, a pajtában a Dűvő zenekar zenélt.

H. L.