Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

A képviselő szerint... - Jankó István

Újbuda   |   2020, június 18 - 15:19Nyomtatóbarát változatSend by email

Hálát érdemelnek a pedagógusok - Jankó István véleménye

Helyes döntést hozott a kormány és kellő időben, amikor a COVID-19-vírus terjedésekor nem engedte, hogy a bölcsődékben és a közoktatási intézményekben a szokott módon folyjon a munka. Egyik hétről a másikra mindenhol át kellett állni a távoktatásra. Nem volt ez másképpen Újbudán sem.
Magyarországon az oktatás területén nem volt még hasonló nagyságrendű változás, talán csak Trianon után Klebelsberg Kunó iskolaépítési programja. Az elején kételkedtem abban, hogy ezt a hatalmas feladatot miként lehet véghez vinni. Hogyan fogják a szülők megoldani azt, hogy tanulnak, ellátják a családot, otthon dolgoznak, vagy éppen munkába járnak? A pedagógusok hogyan fogják megtartani az óráikat?
Aztán nagyon hamar pályára állt ez a fajta oktatás. A pedagógusok határtalan kreativitással, erőbedobással végezték munkájukat, a szülők és a gyerekek megfeszített erővel tanultak együtt. Magam is részese lehettem ennek a tevékenységnek, hiszen kollégáimmal együtt folytattuk az újbudai gyerekek online pedagógiai szakszolgálati feladatainak ellátását. A járvány elmúltával a jövőre nézve szükség lesz arra, hogy összegyűjtsük, elemezzük a tapasztalatainkat.
Pedagógusnap alkalmából hálás köszönetemet fejezem ki minden kisgyermeknevelőnek, óvodapedagógusnak, tanítónak, tanárnak, gyógypedagógusnak és pszichológusnak, a kicsit pedagógussá vált szülőknek és nem utolsósorban a gyerekeknek a kitartó, fegyelmezett munkájukért.
A nyárra jó pihenést, feltöltődést és sok-sok élményt kívánok.

Címkék: