Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 9. szerda, Dénes

A képviselő szerint... – Görög András

Újbuda   |   2020, november 13 - 08:50Nyomtatóbarát változatSend by email

A járvány sok tervet felülírt – Görög András véleménye

Egy esztendő telt el azóta, hogy a kerületi polgárok új polgármestert és önkormányzati képviselőket választottak Újbudán. A megalakuláskor nagy tervekkel, célkitűzésekkel kezdtünk bele az új ciklusba, első nagy feladatunk a kerület éves költségvetésének megalkotása és elfogadása volt. Év elején, amikor ezt a munkát végeztük, még csak egy távoli ország távoli városából kaptuk a híreket egy új vírusról. Aztán néhány hét múlva a vírus ideért Európába, megjelent Magyarországon is, és gyökeresen megváltoztatta életünket. Egyik pillanatról a másikra kellett olyan feladatokat megoldani, amilyenekre korábban nem volt példa és gyakorlat. Az iskolák, óvodák, irodák kiürültek, aki csak tehette, otthonról dolgozott hónapokon keresztül. Nyáron egy kis könnyebbség jött, de az elmúlt hetekben újra baljós számokat látunk nap mint nap a járvány terjedéséről. A kialakult helyzet miatt sajnos korábbi terveinket is felül kellett írnunk. Legfőbb célunk az lett, hogy biztosítsuk a kerület és intézményeinek működését, amihez a kieső bevételek és a központi elvonások miatt a költségvetés gyökeres átalakítására volt szükség, így fájó szívvel el kellett halasztanunk több fejlesztést, illetve felújítást. Bízom benne, hogy az elmaradt munkák jó részét még a ciklus végéig be tudjuk fejezni. Jelen helyzetben nagyon fontos az egymásra figyelés, egymás segítése a mindennapi életben, amihez mindenkinek sok türelemre, megértésre és fegyelemre lesz szüksége. A napokban a koronavírus áldozatává lett egy 28 esztendős VIII. kerületi képviselőtársunk is. Vigyázzunk egymásra! Vigyázzunk magunkra!