Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 9. szerda, Dénes

A képviselő szerint... – Bába Szilvia

Újbuda   |   2020, augusztus 26 - 15:50Nyomtatóbarát változatSend by email

Elkészült a kerékpáros hálózat koncepciója – Bába Szilvia véleménye

Óriási előrelépésnek tartom, hogy kezdeményezésemre elkészült a kampányban megígért kerékpárforgalmi hálózati terv (KHT). A szakemberek és az újbudai lakók bevonásával elkészült tervezet célja, hogy ne összevissza, hanem határozott koncepció mentén fejlesszük Újbuda kerékpáros hálózatát. Ezzel is elősegítjük a biciklis közlekedésre való hajlandóságot, a nyugati országokban már régóta divatos kerékpáros kultúra itthoni elterjedését, és ösztönözzük a lakosságot a minél szélesebb körű biciklihasználatra.
Úgy gondolom, ez mindannyiunk közös érdeke, hiszen azzal, hogy minél többen pattannak nyeregbe, egészségesebben élünk, gyermekeinknek pedig jó példát mutatunk. Ráadásul amellett, hogy kevesebb autó szennyezi a kerületet, csökkennek a dugók, így végső soron mindenki hamarabb ér az úti céljához.
Mivel egyre többen használnak biciklit, elengedhetetlenül szükséges a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése is. Ezért a kerékpárforgalmi hálózati terv figyelembe veszi a kerékpáros forgalom fő irányait, a fontos célpontokat, a kerékpározhatóságot és persze az akadályozó tényezőket, emellett figyelmet fordít a kerékpártámaszok megfelelő helyeken való kihelyezésére. Csak elhatározás kérdése, hogy az autó helyett a biciklit válasszuk közlekedési eszközünknek.
A koronavírus-járvány idején felértékelődtek az egyéni utazási módok, ezen belül leginkább a kerékpározás. Fordítsuk ezt a kényszert a hasznunkra, dolgozzunk együtt az egészségesebb életmódért és a jobb levegőjű Újbudáért!
Biciklisként, autósként és gyalogosként egyaránt nagyon lényegesnek tartom a közlekedési kultúra fejlesztését is. Azt hiszem, nem mondok újdonságot: van még hova fejlődni ezen a téren.

Címkék: