Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A Karc FM a Szent Imre Gimnáziumban

Újbuda   |   2016, május 24 - 11:37Nyomtatóbarát változatSend by email

Közönségtalálkozót tartott az Újbudai Polgárok Egyesülete a Szent Imre Gimnázium dísztermében május 19-én. Témája a február 15-én indult új rádió, a Karc FM volt, amely azóta meglehetősen nagy ismertségre tett szert.

Az alapvetően közszolgálati, beszélgetős rádió Budapesten és az agglomerációban hallható, de internetes honlapján bárki elérheti az élő adást. Az Újbudai Polgárok Egyesületének estjét Zelényi Zoltán televíziós műsorvezető moderálta, vendégei Gajdics Ottó a rádió főszerkesztője, valamint Bayer Zsolt a Karc FM műsorvezetője voltak. Gajdics Ottó elmondta, amikor létre hozták a rádiót nem a hírgyártás volt a céljuk, hanem az, hogy inkább beszélgessenek róla. Hozzáértőkkel, érintettekkel, politikusokkal, kormánypártiakkal és ellenzékiekkel, valamint elsősorban a hallgatókkal. A műsorstruktúra a Kossuth illetve a Lánchíd Rádióéhoz hasonlít, ugyanakkor több elemében szeretne eltérő lenni.

Miért pont karc?

Ahogy a rádió szlogenjében is szerepel, Gajdics Ottó szerint ez olyan karc, ami jó nyomot, jó jelet hagy maga után. Elmondása szerint jó értelmezéseket, jó magyarázatokat, jó érveket akar adni hallgatóinak azokhoz a vitákhoz, amelyek otthon, a piacon, vagy a fodrásznál zajlanak.

H. L.