Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 18. szombat, Erik, Alexandra

A holokausztra emlékezve nyílt meg a Tigra kiállítótere

Újbuda   |   2022, február 14 - 10:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Tigra Kft. mostantól rendszeresen mutat be kiállításokat székházában nemcsak dolgozói, de a nagyközönség számára is. Az első tárlat a holokauszt áldozatairól emlékezett meg. Az IT cég érintett dolgozói saját családi traumáikat is megosztják egymással, ezzel segítve a feldolgozást.

A 25 éve működő Tigra Kft. ízig vérig újbudai cég, olyan eredmények fűződnek nevéhez, mint az Országos Mentőszolgálat mentésirányító rendszerének informatikai alapú kiépítése. Az informatikai vállalat Budafoki úti székházának aulájában ezentúl kiállításokat is rendeznek, az elsőt január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján nyitották meg az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulására és az áldozatokra emlékezve.
– Nagy értékünk, hogy nemcsak kollégák, de barátok is vagyunk, ebbe pedig az is beletartozik, hogy megosszuk egymással a személyes élményeket. Mivel a cégen belül több munkatárs családjában élnek, illetve éltek holokauszt túlélők, a lobbyban kialakított kiállítóterünket ezzel a témával avattuk fel – mondta el a Tigra igazgatója, Horváth Beáta. A tárlat rövid történeti áttekintést ad a korszakról, a krónikás tablók között pedig Radnóti Miklós, Kertész Imre, Pilinszky János és Kányádi Sándor portréja is feltűnik – verseikkel együtt. A cég arra kérte érintett munkatársait, írják meg családjuk holokauszt élményeit, hogy ezzel is segítsék a feldolgozás folyamatát. Több történet is érkezett, ezeket nyilvánossá teszik, és beszélgetést rendeznek róluk.

T. D.