Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A Föld Napja

Újbuda   |   2016, április 22 - 10:46Nyomtatóbarát változatSend by email

Április 22-én ismét bolygónk értékére emlékezünk, a Föld Napján összefog az emberiség, és a glóbusz szépségeinek megőrzésére hívja fel a figyelmet.

A Föld Napjának ötlete 1969-ben született az UNESCO San Francisco-i konferenciáján. A következő évben, 1970. március 21-én – az északi féltekén a tavasz első napján – meg is rendezték az eseményt. Danis Hayes amerikai egyetemi hallgató ugyanebben az esztendőben április 22-én mozgalmat indított bolygónk védelmében. Azóta minden évben világszerte ezen a dátumon ünnepeljük a Földet.

A Föld Napja Nemzetközi Hírközpont 1989-ben alakult meg Kaliforniában, ennek köszönhetően jut el mindenhová a szervezet hírlevele, amelyben a Föld Napjával kapcsolatos programokra, akciókra is buzdítják az érdeklődőket. Mára szinte az egész bolygón, 175 országban ünnepelnek április 22-én – Magyarországon 1990 óta –, és ez alkalomból ezernél is több szervezet vesz részt benne.

A Föld Napján a hagyományokhoz híven programokat és eseményeket rendeznek: 1990 óta a washingtoni Worldwatch Institute például ekkor adja ki a környezeti állapotokról szóló éves jelentését, amelynek címe A világ helyzete. Sok helyen fát ültetnek, környezetvédelmi vetélkedőket rendeznek, rajzpályázatot írnak ki, takarítási akciókat szerveznek. „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – hangzik fel minden esztendőben, ugyanezen a dátumon a Föld napja mozgalom egyik jelmondata.

Újbuda