Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 9. szerda, Dénes

1956 a fiatalok szemszögéből

Újbuda   |   2017, október 21 - 09:01Nyomtatóbarát változatSend by email

A „mai srácoknak” az ’56-os forradalomról és szabadságharcról szóló megemlékezés nem több egy iskolai ünnepélynél és egy tanítás nélküli napnál. A 61 évvel ezelőtt, október 23-án kezdődött forradalom és szabadságharc sokáig tabutéma volt, ezért a fiatalabbak jóval kevesebbet tudnak erről az időszakról. Pedig a korábbi agyonhallgatás miatt most is vannak olyan felderítetlen körülmények és helyzetek, amelyek ismerete közelebb hozhatná az eseményeket az 1956 után születettekhez.

1956 szellemének átörökítésére bizakodva tekinthetünk – véli Nagy Benjamin képzőművész, aki tavaly­előtt közönségdíjas pályázatot készített Újbuda Önkormányzata által a Móricz Zsigmond körtérre szánt emlékműtervhez. Úgy gondolja, a kortárs művészeknek éppen annyira fontos 1956 emléke, mint az idősebb generációnak, amelynek tagjai testközelből látták vagy élték át az akkori eseményeket.
Az önkormányzati pályázatot Balázs Marcell és Pelle Zita terve nyerte el, alkotásuk „mindennapi emlékműként” vesz részt a város életében. Mint ismert, a körtéri Gomba köré betonba öntött betűkből raktak ki egy idézetet Örkény István Fohász Budapestért című szövegéből, amely esővíz hatására feltűnik, majd amikor felszárad, újra láthatatlanná válik.
Nagy Benjámin, a közönségdíjas kiírás ötletgazdája kissé csalódott volt az eredményhirdetésen, két esztendővel később azonban úgy látja, vetélytársai megérdemelten nyertek. A harminckét éves művész 2011-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Véleménye szerint az átlagnál nagyobb a rálátása ’56-ra, és a dokumentumfilmekben látottak sokszor egész mélyen érintették érzelmeit. Mint mondta, szörnyű tragédia, amikor magyar a magyar ellenségévé válik, a teljes fejetlenségben, káoszban pedig eluralkodnak az indulatok. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok saját maguk járjanak utána az eseményeknek, ne csak az iskolai ünnepség alapján formáljanak véleményt. Hozzátette: jellemzően jobbnak tartja az aktuálpolitikától mentes megemlékezéseket.
Ami pedig a pályázatot illeti: ’56-tal kapcsolatban korábban is volt ötlete egy jó köztéri alkotásra, Újbuda Önkormányzatának kiírása pedig megihlette, úgy érezte, passzol hozzá a koncepció. Felkereste két kollégáját, Bársony István építészt és Orbán Előd szobrászt, az elképzelés részletes kidolgozásán már közösen munkálkodtak, ez vezetett a közönségdíj elnyeréséhez, amihez mindhármuk munkája egyformán szükséges volt. Alkotásuknak az 1956. Hétköznapi hősök forradalma címet adták, az alapkoncepció az volt, hogy akkor bárkiből hős lehetett, nem kellett hozzá semmilyen különleges tulajdonság, előképzettség. Emlékművük alapja egy föld alá süllyesztett oszlop lett volna, amelyet egy üveglappal fedtek volna be, a ráálló járókelőkből, átlagemberekből lett volna a „szobor”, vagyis bárkiből, aki átmegy az alkotásuk felett. Az eredményhirdetésen kissé szomorúan állapították meg: a föld alá süllyesztés ötlete nem egyedi. Az viszont az volt, hogy a föld alatti posztamens interaktív, az alkotás részévé tenné a járókelőt.
Nagy Benjamin úgy véli, az is közelebb hozná a fiatalokhoz a forradalom emlékét, ha a XI. kerülethez hasonlóan a konzervatív szemléletű művek preferálása helyett hagynák kibontakozni a kortárs művészeket, több modern emlékmű készülne. – Újbuda a pályázat során is bizonyította, hogy nyitott a tehetséges fiatalok munkáira – tette hozzá –, hiszen a nyertes, Balázs Marcell és Pelle Zita műve is innovatív, nem hétköznapi alkotás. (H. S.)