Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 10. szerda, Nikolett, Hunor

Újbuda

Új város a városban  

Újbudán új városnegyedek épülnek, korábbiak alakulnak át, ami tovagyűrűző kihívások elé állítja az önkormányzatot. Hogyan lehet a gyökeres változások mellett megteremteni az állandóságot, gondoskodni az idősekről, fogadni az új lakókat, kialakítani a humán infrastruktúrát? Bakai-Nagy Zitával, Újbuda általános polgármester-helyettesével, szociális területéért, idősügyi ellátásáért, az esélyegyenlőségért, a környezetvédelemért és sportért felelős alpolgármesterével beszélgettünk.

A jövő megoldásai a startup pályázaton  

Digitális rovarcsapda, vízhálózati repedéseket feltérképező robot – idén is változatos ötletekkel lepték meg az egyetemisták Újbuda Hallgatói Startup Pályázatának zsűrijét. A legjobb négy csapat egy-egy millió forint támogatással és egy évig tartó mentorálással vághat bele vállalkozásába.

Újbuda is kiáll a pedagógusok mellett  

Egyre több tüntetést, szolidaritási akciót és tiltakozó megmozdulást jelentenek be tanárok, diákok és szülők. A pedagógus-szakszervezetek március 16-ától határozatlan idejű sztrájkot terveznek. Orosz Anna alpolgármester a Facebookon szólaltatott meg egy harminc éve a pályán dolgozó tanárt, hogy a vállalhatatlan helyzetben lévő pedagógusok ügye minél többekhez eljusson.

Jótékonysági koncert  

A Bartók 32 Galéria és Közösségi Tér jótékonysági koncertet szervezett a tíz éve a rászorulókért dolgozó Budapest Bike Maffia javára. A biciklis fiatalok alkotta civil szervezet az orosz–ukrán háború kezdete óta adományokkal és szállítmányozással segíti a háború elől menekülőket, így a rendezvény bevételeit is erre a célra fordítják majd. A segélykoncerten olyan neves előadók és zenekarok léptek fel, mint Lovasi András, a Margaret Island, a Kaukázus vagy a Lóci játszik. A közönség készpénzben vagy elektronikusan adhatta le adományait a bejáratnál.

A köztisztaság közös ügyünk – kikerültek az első kukák  

A közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló új rendelet értelmében minden üzlet köteles gondoskodni arról, hogy saját területét tisztán tartsa, gondoskodjon az üzlet előtti szemetes kihelyezéséről és annak ürítéséről. Újbuda Önkormányzata ehhez egységes, kerületi logóval ellátott hulladékgyűjtő edényt ad, az elsőt a Kutyaszépítő Kuckónak már át is adták a hivatal munkatársai. Ha ön is szeretne üzlete elé kitenni ilyen kukát, azt a varosuzo@ujbuda.hu e-mail címen jelezheti.

Roskadásig teltek az adománygyűjtő pontok  

Több száz kilogrammnyi adomány gyűlt össze az ukrajnai háború elől menekülőknek az újbudai közösségi házakban, valamint a B32 Galéria és Kultúrtérben. Az első szállítmányokat hamar elszállították az elosztó helyekre.

Göncz Árpád: a demokrácia jelképe  

Telt ház előtt zajlott a Göncz Árpád születésének századik évfordulója alkalmából szervezett, Kedélyesen Göncz Árpádról című beszélgetés.

Roskadásig teltek a gyűjtőpontok

Több száz kilogrammnyi adomány gyűlt össze az ukrajnai háború elől menekülőknek az újbudai közösségi házakban, valamint a B32 Galéria és Kultúrtérben. Az első szállítmányokat hamar elszállították az elosztó helyekre.

Március végéig ingyenes a parkolás

Érdemes a parkolási engedély meghosszabbítását már a napokban elintézni. Az legpraktikusabb ügyintézés érdekében az igényeket online felületen is be lehet nyújtani

Testületi döntés a Törőcsik Mari térről

Már csak a Fővárosi Közgyűlésnek kell jóváhagyni, hogy a Feneketlen-tónál legyen a Törőcsik Mari park – döntött a képviselő testület februári rendkívüli ülésén. A képviselők emellett módosították a tavalyi évi büdzsét, orvos-hallgatóknak kiírt és alapítványi pályázatokról is szavaztak.

Komposztálás Újbudán

A zöld önkormányzat jegyében egyre több helyen találhatók komposztáló ládák Újbuda közterületein. Jelenleg két gyűjtősziget van, de hamarosan egy harmadikat is telepítenek.

Farsang az Adaptérben

A télbúcsúztatás jegyében szervezett farsangi mulatságot a Bercsényi Brancs nevű Facebook-on alakult közösség. A Bercsényi utca 10-es szám alatti Adaptér nevű helyen a családi programok keretében a résztvevők a Csízbox fotómasinájával megörökíthették jelmezüket, és akár a huszárfőhadnaggyal is is fényképezkedhettek. Ezen kívül volt egyedi csákókészítés, lézer ugróiskola, hangszer- és kütyüsimogató.

Március 15-i koszorúzás  

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegtek Újbuda Önkormányzatának vezetői. László Imre polgármester, valamint Bakai-Nagy Zita, Orosz Anna és Hintsch György alpolgármesterek a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából először Irinyi János vegyész szobrát koszorúzták meg.

Választás 2022  

Tisztelt Választópolgárok! Ezúton szeretném megköszönni a tisztelt kerületi lakosoknak a 2022. január 31-én lezárult nagyszámú jelentkezést szavazatszámláló bizottsági munkára a 2022. évi országgyűlési képviselők választására és országos népszavazásra.

Oldalak