Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 31. szombat, Angéla, Petronella

B32 Galéria és Kultúrtér

Független társulatok a B32-ben

Első alkalommal adott helyet a B32 Galéria és Kultúrtér azoknak a független színházaknak, csoportosulásoknak, amelyek bár rendelkeznek játszásra érdemes darabokkal, repertoárral, de hely hiányában ezeket ritkán láthatja a nagyérdemű. A ReflAct program négy napon át tartott a Bartók Béla úti intézményben.

reflACT 2016 - térfoglalók a B32-ben

Független társulatoknak szóló színházi fesztivál lesz a B32 Galéria és Kultúrtérben szeptember 28. és október 1. között. A versenyelőadásokon túl a Fiatal Írók Szövetsége és Kárpáti Péter közös színházi- irodalmi workshopjának felolvasóestjére is sor kerül, a fesztivál zárásaként pedig Jordán Adél és a Puszi lép a színpadra.

Ékszer design: nem arany és mégis fénylik

Üveg plexiből, szaténfonalból, papírból, fából készített egyedi ékszereket láthattak és vásárolhattak az Ékszer Design Market kiállítás és vásár látogatói. A Design Hét keretében tartott programot a B32 Galéria és Kultúrtérben rendezték.

Csodák galériája gyerekek alkotásaiból a B32-ben

Harmadszor szerveztek tehetségkutató tábort Soltvadkerten újbudai iskolásoknak, a táborozást idén is az önkormányzat támogatta. A program záróünnepségét a B32 Galéria és Kultúrtérben rendezték, ahol a táborlakók képeiből, alkotásaiból nyílt kiállítást tekinthették meg az érdeklődők.

Üvegplexi csodák a B32-ben

Október 7-ig tekinthetik meg az érdeklődők Bartha Ágnes ötvösművész kiállítását a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Magasból épülő város

Olajfestmények, grafikák és egy különleges képinstalláció látható Kondor Attila festőművész kiállításán a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Magasból épülő város

Időpont: 
2016szeptember2218:00

Kondor Attila festményfilm-installációja a B32 Galéria és Kultúrtérben

Szerelem és a mindennapok problémái a színpadon

Meghökkentő, provokatív, izgalmas és újszerű élménnyel gazdagodtak szeptember 13-án a B32 Galéria és Kultúrtérbe látogatók, akik Bácskai Juli Pszichoszínházának évadnyitó darabját tekintették meg. A Pszichoszínház színdarabjainak célja nem csak a szórakoztatás, hanem a nézők elgondolkodtatása.

Újabb mesés délután a sulikezdés jegyében

Az iskolakezdés jegyében folytatta tematikus gyermeknapsorozatát a B32 Galéria és Kultúrtér. Szeptember 10-én mesejáték, papírszínház, mesesarok, kézműves foglalkozások, kötelező olvasmányok börzéje és kézműves csokoládék vására várta az érdeklődőket.

Sztómaexpó volt a B32-ben

Ötödik alkalommal rendeztek Sztómaexpót Budapesten, ezúttal a B32 Galéria és Kultúrtérben. A kerület eddig négyszer adott otthont a rendezvénynek. Az eseményen a sztómát viselők minden kérdésükre választ kaphattak és megoszthatták tapasztalataikat.

A Budapesti Metropolitan Egyetem Tárlata a B32 Galériában

Az őszi szezonra a B32 Galéria és Kultúrtér a Budapesti Metropolitan Egyetem vizuális kommunikáció, elektronikus ábrázolás, képi ábrázolás és tervezőgrafika szakán tanuló vagy már ott végzett ifjú művészek alkotásaiból álló tárlattal nyitotta meg kapuit.

Médiumok között - Kiállítás a B32-ben

A nyelv nem megbízható eszköz címen nyílt kiállítás a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakos munkáiból a B32 Galéria és Kultúrtérben június 29-én. Az intermédia, azaz a médiumok közötti művészetet kutató, használó csapatnak ezúttal nem vezetője, hanem egyenrangú résztvevője volt a szak két tanára, Kaszás Tamás és Szegedy-Maszák Zoltán.

Oldalak