Február 17-ig tart a korcsolyaszezon Újbudán
Február 17-ig várja a korcsolyát a Kőrösy József sétány mellett lévő korcsolypálya.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság lakossági hírlevele
„Internetbiztonság” című prevenciós tájékoztatót tett közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a 2019. februári elektronikus hírlevélben.
Pályázati felhívás CIVIL szervezetek részére
A pályázat beadási határideje: 2019. március 22. (péntek)
Vasárnap kezdődik a házasság hete
Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl száz településen több mint kétszáz programmal irányítják a figyelmet a házasság, a család fontosságára - közölték a szervezők a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Hamarosan a vállalkozások bevallását is az adóhivatal készíti
Cél, hogy 2021-re már a vállalkozások számára is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítse a bevallásokat, emellett teljes egészében papírmentessé váljon az adóhivatali ügyintézés - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az adóhivatal évértékelő értekezletén.
Ma kiderülnek a középiskolai felvételi eredmények
Hamarosan valamennyi középiskolába jelentkező gyerek megtudja írásbeli vizsgája pontszámát. Szóbeli vizsgát csak azok a középiskolák szervezhetnek, amelyek előírták a központi írásbeli vizsgán a részvételt. A szóbeliket február 21. és március 14. között tartják országszerte.
Megkezdődött a gyermekjátékok ellenőrzése
Megkezdődött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt idei évi játékvizsgálat, amelynek célja kiszűrni a piacról a veszélyes játékokat. A laboratóriumi és hatósági ellenőrzések az üzletekben és a webáruházakban kapható termékekre is kiterjednek.
Fókuszban a magyar grafika
A magyar grafikáé lesz a főszerep a BÁV február 13-i aukcióján, amelynek 231 tétele között olyan művészek alkotásai szerepelnek, mint Barabás Miklós, Boromisza Tibor, Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Czóbel Béla, Mednyánszky László vagy Egry József.
Továbbra is nő az influenzások száma
A múlt héten tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma; január 28. és február 3. között húsz százalékkal több, 77 500 beteget regisztráltak, mint egy héttel korábban - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdai összesítőjében.
Idén nem lesz Red Bull Air Race Budapesten
A főváros nem ad engedélyt a júliusra Budapestre tervezett Red bull Air Race-re - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal.
Beárazta az ingatlanpiac az 1-es villamos vonalának hosszabbítását
Mint minden infrastrukturális fejlesztés, így az 1-es villamos pályájának hosszabbítása is hatással van a környékbeli ingatlanok árára. A beruházást már beárazta az ingatlanpiac – derül ki a Balla Ingatlan közleményéből.
Erasmus+ program a matematika oktatásáért
Hat európai ország 22 pedagógusa vett részt a Szent II. János Pál Iskolaközpontban tartott szakmai fórumon, hogy megvitassa a matematikatanítás új lehetőségeit, módszereit. Az Erasmus+ program Matematika az én világomban projekt részeként tartott eseményen Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte a résztvevőket.
Bíborosi áldás a Weiner Leó zeneiskolának
Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása február 5-én megáldotta a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium Neszmélyi úti épületét.
Vásárolj és vidd haza a saját dobozodban!
Ma van a biztonságos internet napja
Ma, a biztonságos internet napján hatóságok, informatikai cégek, civil szervezetek és gyerekek összefogásával hívják fel a figyelmet a biztonságosabb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira.
dEUS-koncert a Barba Negra Trackben
Hét év után ismét Budapesten ad koncertet a dEUS. Az európai indie rock színtér kultikus belga csapata harmadik albuma, a The Ideal Crash megjelenésének huszadik évfordulóján turnézik újra, és június 8-án a Barba Negra Trackben is fellép.
NAV: érkeznek az igazolások
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és esetleges önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
NMHH: adathalászatra figyelmeztet a hatóság
A jogtalanul megosztott képek és videók ellen lép fel legújabb kampányában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Akcióját február 5-ére, a Biztonságosabb Internet napjára időzíti a szervezet Internet Hotline szolgálata; egy egyetemista csapat kreatív videóját osztják meg netes közösségi felületeken.
Emléktáblát kap a mentősöktől a Szomszédok
OMSZ-édok - hamarosan emléktábla hirdeti Szomszédok és az Országos Mentőszolgálat együttműködését.
Újra keresik Budapest dalát
Ismét keresi Budapest dalát a Fővárosi Önkormányzat. A másodszor induló projektre hat ismert előadót hívtak meg öt dal elkészítésére, további öt helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fenn a kiírt pályázaton.
Ezeket a lakásokat keresik leginkább
Sokan több hónapig, vagy akár évekig is őrlődnek a lakásuk eladásán, megéri-e értékesíteni, ha igen mikor és mennyiért. Ha viszont már elhatározták magukat, gyorsan megkapják a vételárat, néhány ingatlantípusnál ugyanis nagyon rövid idő elegendő a megbízás és a tranzakció zárása között. Az ingatlan árán kívül az értékesítési időt leginkább a településméret és a lakástípus határozza meg - szerepel az Otthon Centrum elemzésében.
Megjelent a felvételi tájékoztató kiegészítése
Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése, a felsőoktatási intézmények a december 20-án kiadott tájékoztatóban közölt adatok egy részét módosították, és új képzéseket is meghirdettek. A szeptemberi képzésekre február 15-én éjfélig lehet jelentkezni.
Szaharai por jöhet hétvégén
Hétvégén, különösen vasárnap jelentősebb mennyiségű szaharai eredetű por érkezhet Magyarország fölé - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken.
Kétszázadik évfordulóját ünnepli idén Albertfalva
1819. március 1-én jelentette be a ráckevei császári és királyi uradalom prefektusa, hogy a Fehérvár felé haladó út mindkét oldalán kijelöltek ötven házhelyet a zsellérek számára. Ennek eredményeként jött létre Albertfalva, amely idén ünnepli fennállásának kétszázadik évfordulóját.
A világ élvonalában
Áttörést hozott az elmúlt év a Biogen Hungary Kft.-nek. A tíz éve Újbudán működő cég terápiákat kínál a neurodegeneratív betegségek kezelésére.