Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

verseny

Újra Budapesten az Ironman 70.3

Újra Budapesten az Ironman 70.3

Augusztus 22-én másodszor rendezik meg Budapesten az Ironman 70.3-at, amely tavaly a több ezer induló értékelése alapján világelső lett az először megrendezett triatlonversenyek között. 2014-ben a verseny bázisa Újbudán, a Kopaszi-gátnál volt.

Kismotorfecskendő-szerelésben az újbudai tűzoltók a legjobbak

Kismotorfecskendő-szerelésben az újbudai tűzoltók a legjobbak

A XI. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság csapata nyerte idén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kismotorfecskendő-szerelési versenyét. A Fejér megyei Móron 13 csapat állt rajthoz április 17-én, az újbudaiak egész Budapestet képviselték.

Újbudán volt a pneumatikai verseny döntője

Újbudán volt a pneumatikai verseny döntője

Először tartották újbudai intézményben a Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika Verseny Döntőjét. A huszonkettedik alkalommal megrendezett verseny a Mechatronikai Szakközépiskolában zajlott április 16-18-án.

Tavaszi Ovi Olimpia

Tavaszi Ovi Olimpia

Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. által megálmodott és mára már hagyománnyá vált Ovi Olimpiát idén április 16-án, csütörtökön 10.00–12.00 óra között rendezték meg. Az évente két alkalommal megtartott – tavaszi és téli – eseményre a XI. kerületi óvodások kapnak meghívást.

Két keréken a Bikás parkban

Közlekedési verseny rendeztek általános iskolásoknak a Bikás parkban. A vetélkedő legjobbjai a verseny budapesti fordulóján indulhatnak.

Népszerűek a természettudományi versenyek

Népszerűek a természettudományi versenyek

Zajlanak a kerületi tanulmányi versenyek, a jelentkezők száma cáfolja azt a vélekedést, amely szerint a természettudományos tantárgyak nem elég népszerűek a fiatalok körében.

Óvodásoknak rendeztek olimpiát a Gabányiban

Óvodásoknak rendeztek olimpiát a Gabányiban

A kerület régi hagyományának tartott Óvodások Téli Olimpiáját rendezték meg a Gabányi sportcsarnokban. A Mikulás alkalmából tartott sportverseny iránt idén is óriási volt az érdeklődés, a váltóversenyeken több száz óvodás vett részt.

Újbudai Kyokushin Karatésok a Magyar Bajnokok

Újbudai Kyokushin Karatésok a Magyar Bajnokok

Az ősz legfontosabb gyerekversenye volt a Magyar Karate Szakszövetség Magyar Bajnoksága. A nyíradonyi sportcsarnokban ideális körülményeket teremtettek a szervezők, hat páston folytak a formagyakorlatok és a küzdelmek.

Idén a közlekedésről szólt a multimédiás verseny

Idén a közlekedésről szólt a multimédiás verseny

Az Újbudai Pedagógiai Intézet idén is megrendezte az általános iskolásoknak szóló Multimédiás Versenyt. Az "Így közlekedünk Újbudán" címmel rendezett kerületi vetélkedőn ezúttal a közlekedésről készítettek prezentációkat, pályamunkákat a gyerekek. A rendezvényen átadták az Olvass velünk! országos verseny díjait is.

Vízilabda BL: csoportelsőként jutott tovább az OSC

Fotó: Csonka Tamás, waterpolo.hu

Csoportelsőként jutott az OSC a férfi vízilabda Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe, miután a csapat vasárnap, a budapesti kvalifikációs torna befejező napján nyert a német Duisburg ellen. Az A Híd-OSC-Újbuda három selejtezőmérkőzést játszott hétvégén a Kondorosi úti Nyéki Imre Uszodában, egyiken sem hibázott.

Őszi újbudai Kyokushin Karate sikerek

Őszi újbudai Kyokushin Karate sikerek

Sikeresen szerepeltek az újbudai karatésok a sportág kora őszi versenyein. Cegléden Milus Kíra lett dobogós, Almásfüzitőn nyolc újbudai versenyző szerzett érmet.

Oldalak