Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 18. szombat, Erik, Alexandra

Utolsó Óra

Kalász Máté banda lemezbemutató a Fonóban  

Az Első Óra programsorozat második koncertje a Kalász (Máté) banda lemezbemutatója lesz a Fonó Budai Zeneházban október 14-én. Az album a Fonó gondozásában jelenik meg. Az Utolsó Óra 20. évfordulós sorozata a fiatal generációt mutatja be az értékteremtés jegyében.

Első Óra program a Fonóban  

A Fonóban Mihó Attila és barátai péntek esti koncertjével útjára indul útjára az Első Óra program, amely az Utolsó Óra 20. évfordulós sorozata mellett a fiatal generációt mutatja be az értékteremtés jegyében.

Koncert-táncház-koncert a Fonóban  

Az elmúlt években megszokott és újfajta programokkal is várja látogatóit a Fonó Budai Zeneház ősztől. Biztosan erősödnek a népzenei programok, hiszen szeptembertől Kubinyi Júlia népdalénekes is a Fonó csapatát erősíti. Az Utolsó óra nyomán indul el az Első óra című rendezvény sorozat, ami idősebb adatközlők mellett mutatja be a fiatal generációt.

A népzene mecénásai: húszéves a Fonó  

A népzene mecénásai: húszéves a Fonó

A Fonó Budai Zeneház magyar zenei életben betöltött jelentős szerepét kevesen kérdőjeleznék meg: nemcsak a Magyar Örökség díj bizonyítja ezt, de egyéb elismerések mellett például az is, hogy nemrég Népművészet és Közművelődés kategóriában Prima Primissima díjra is jelölték. A magánfenntartású nonprofit cég nagyon gazdag múlttal és színes programokkal indul neki az új évadnak, amelyben a fennállásuk 20. évfordulóját számos kiemelkedő eseménnyel ünneplik.