Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Első Óra program a Fonóban

Újbuda   |   2017, október 12 - 17:58
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Fonóban Mihó Attila és barátai péntek esti koncertjével útjára indul útjára az Első Óra program, amely az Utolsó Óra 20. évfordulós sorozata mellett a fiatal generációt mutatja be az értékteremtés jegyében.

Idén 20 éves az Utolsó Óra program, Európa legnagyobb egységes hangszeres népzenei gyűjtése, amely a Fonóban zajlott 1997 és 2001 között. Míg az Utolsó Óra missziója az értékmentés, addig az Első Óra célja az értékteremtés: fiatal, tehetséges előadók és zenekarok kapnak bemutatkozási lehetőséget önálló koncertekkel, táncházakkal, első lemezük bemutató koncertjeivel az Első Óra szellemiségében szervezett alkalmakon. A tehetséggondozás jegyében elindított sorozat célja olyan előadók és zenekarok támogatása, akik tehetségüket már bizonyították, nívós szakmai elismerések birtokosai, hiteles közvetítői magyar népzenei örökségünknek.

A sorozat első programjai:

Október 13.

Mihó Attila és barátai lemezbemutató koncert

Október 14.

Kalász Banda lemezbemutató koncert

November 24.

Csizmadia Anna lemezbemutató koncert

November 25.

Sarjú Banda Tini Táncház