Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 12. szombat, Miksa

rakpart

Hétfőtől korlátozzák a Műegyetem rakpart forgalmát  

A tervezettnél négy nappal később, augusztus 14-én lépnek csak életbe a Műegyetem rakpart Bertalan Lajos utca és a Petőfi hídi le- és felhajtók közötti szakasz, valamint a fel- és lehajtók komplex felújításához kapcsolódó forgalomkorlátozások. Lezárnak a forgalom elől a Műegyetem rakparton irányonként egy-egy sávot, valamint a Petőfi híd északi le- és felhajtóját. Hétfőtől a Műegyetem teljes felújítandó szakaszán tilos lesz parkolni, a felújítás várhatóan december 10-ig tart.

Lezárták a Budai alsó rakpart egy részét  

A FINA Budapest 2017 vizes-világbajnokság toronyugró versenyéhez kapcsolódóan lezárták a forgalom elől a Budai alsó rakpartot az Üstökös utca és a Halász utca között.

Nyitott házak hétvégéje a Duna mentén  

A rakpart a témája a Budapest100 nyitott házak idei rendezvénynek, amelyen Duna parti épületeket lehet megtekinteni a Rákóczi hídtól az Árpád hídig húzódó csaknem 10 folyamkilométeren. A programot április 22-23-án rendezik, “sétálva, villamossal, vagy bringával igazi kaland mindkét partot végigjárni és közben a házakba is benézni”- állítják a szervezők.

Forgalomkorlátozás a Budai alsó rakparton a Műegyetemnél  

Február 3-ától 8-áig a Budai alsó rakpartról a Bertalan Lajos utcai felhajtón csak egy sávon lehet felhajtani a Műegyetem rakpartra, mert árvízvédelmi okokból a partfalat javítják. Ugyanebben az időszakban minden nap este 21 és reggel 5 óra között a rakpart Bertalan Lajos utca és Egry József utca közti szakaszán egy sávot elkorlátoznak, és jelzőőrös irányítás mellett, váltakozó irányban haladhat a forgalom.

Egyirányúsították a budai alsó rakpartot Óbudánál  

Január 4-től előreláthatóan április 30-áig tart a 2013-as árvíz során megsérült támfal újjáépítése a III. kerületi Slachta Margit rakpart Árpád híd környéki szakaszán. Az érintett részen a támfal melletti forgalmi sávot lezárják, így a fenti időszakban észak felé egyirányú az alsó rakpart. Újbuda irányába a Margit hídnál és a Halász utcánál lehet lehajtani.

BKK: lezárják a budai alsó rakpartot szombat estig  

BKK: lezárják a budai alsó rakpartot szombat estig

Felújítási munkálatok miatt péntek estétől szombat estig nem lesz járható a Budai alsó rakpart Rákóczi híd, Margit híd közötti szakasza. A munkák során felújítják a Friedrich Born rakpart Duna felőli sávját. A lezárás miatt szombaton napközben torlódások várhatóak, a munkavégzés a tömegközlekedést nem érinti.