FKF: pályázatok gyerekeknek
A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF Nonprofit Zrt.) idén is meghirdeti gyermek- és ifjúsági pályázatait: a már évek óta népszerű gyermekrajz- és szépírói pályázatot, valamint a fotó- és videópályázatot.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF Nonprofit Zrt.) idén is meghirdeti gyermek- és ifjúsági pályázatait: a már évek óta népszerű gyermekrajz- és szépírói pályázatot, valamint a fotó- és videópályázatot.
A tervezettnél két nappal később, május 22-én 10 órakor kezdődhet a pályázatok benyújtása az Otthon Melege program földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára, a módosításról az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a személyi jövedelemadó bevallások benyújtásának zavartalansága érdekében döntött.
Ismét kiírja Felelős Vállalkozás és Családbarát Vállalkozás Újbuda pályázatait a XI. kerületi önkormányzat. A cél, hogy kiemeljék és elismerjék azokat a szervezeteket, amelyek példaértékűen járnak el a környezeti és társadalmi fenntarthatóság területén vagy a családbarát vállalati kultúra szervezeti szintű megvalósításában. A nyertes pályázatok a pénzdíjazás mellett egy évig használhatják a Felelős Vállalkozás Újbuda, illetve a Családbarát Vállalkozás Újbuda elismerő címet és emblémát.
Harminc év alatti építészek jelentkezhetnek a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) által meghirdetett szakmai tanulmányút pályázatra. Ezzel segítik a fiatalok nemzetközi bemutatkozását és kapcsolatépítési lehetőségeit.
Keressük az év legizgalmasabb digitális tanórájának tanárát!
A Gazdagréti úti parkoló üzemeltetésére írt ki pályázatot Újbuda Önkormányzata.
Május elsejéig lehet beküldeni a minimum 3600, maximum 4000 leütés terjedelmű novellákat az idei Álljon meg egy novellára! pályázatra, amelynek legjobbja 300 ezer forintos pénzdíjban részesül.
Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. által idén is meghirdetett pályázat célja, hogy támogatásban részesítse a XI. kerületi székhellyel (kivételes esetben telephellyel) rendelkező sportszervezeteket, amelyek rendszeresen, széles körben igénybe vehető verseny-, és szabadidős sporttevékenységet, testedzési alkalmat biztosítanak Újbuda lakossága számára.
Albertfalva fennállásának 200. évfordulója alkalmából közös rendezvénysorozatot szerveznek a helyi intézmények és civil szervezetek, amelyek egész évben színes programokkal várják az érdeklődőket.
Ismét keresi Budapest dalát a Fővárosi Önkormányzat. A másodszor induló projektre hat ismert előadót hívtak meg öt dal elkészítésére, további öt helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fenn a kiírt pályázaton.
Az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet Őrmező több pontján lévő zárt parkolók üzemeltetésére.
Rajz- és esszépályázatot hirdetett a magyar címer és zászló ünneplésére a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, amely február 22-ig várja három korcsoportban az alkotásokat.
Meghaladta a 119 ezret az Otthon Melege Program szerdán zárult háztartási gépcsere alprogramjában benyújtott pályázatok száma, az igényelt összeg elérte az 5 milliárd forintot.
Meghirdették az idei Magyar Innovációs Nagydíj pályázatát és ismertették az értékelés szempontjait. A beadási határidő február 13., 15.00 óra, az elismeréseket 2019 márciusában adják át.
Szerdán délután nyílik meg az Otthon melege program utolsó fordulója, így a Budapesten és Pest megyében élők november 21-én 16.30 és 20.30 között adhatják be pályázataikat a korábban tervezett november 19-i időpont helyett - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).