Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 11. péntek, Brigitta

középszíntű érettségi

A történelem írásbeli az érettségi harmadik napján  

Országszerte történelem írásbeliket tartottak a középiskolákban az érettségi harmadik napján. Az athéni demokráciával, az iszlám vallással, Mária Teréziával és Bethlen István miniszterelnökségével összefüggő feladatok is szerepeltek a feladatsorban.

Matematika írásbelikkel folytatódnak a érettségi vizsgák  

Kedd reggel a matematika írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 perces, az emelt szintű 240 perces volt. Halmazelmélet, gráfos feladat és trigonometria is szerepelt a matematika érettségi írásbeli tételei között.

Megkezdődtek az érettségik  

Országszerte megkezdődtek a magyar írásbeli érettségik a középiskolákban, összesen mintegy 112 ezren vizsgáznak. A diákoknak a vizsga első részében Moravcsik Gyula: A papiruszok világából című könyvének egy részét kellett értelmezniük. A szövegalkotási feladatok között Csoóri Sándor, Tamási Áron, illetve Vörösmarty Mihály és Illyés Gyula művei szerepeltek.