Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 21. vasárnap, Dániel, Daniella

jegybank

Ingyenes az MNB bankjegyfelismerő applikációja

Ingyenesen letölthető az az új applikáció, amely segítségével bárki megállapíthatja, hogy valódi-e a nála lévő bankjegy. Kiemelte, majdnem 500 millió bankjegy van forgalomban Magyarországon, ebből pedig kevesebb mint ezer lehet a hamis. Az MNB bankjegycsere programjának része a ForintApp alkalmazás.

Október végéig fizethet a régi 500 forintossal

Már csak egy hétig, azaz 2019. október 31-ig használhatók a régi 500 forintos bankjegyek készpénzes vásárlásnál, november 1-től az idén februárban megjelent, megújított 500 forintos címlettel lehet fizetni - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.

Piramisjáték-gyanúra figyelmeztet a jegybank

A piramisjáték egyes jegyeit hordozó multi level marketing terméket reklámoznak a közösségi médiában magyar magánszemélyek – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank. Úgy véli, hogy olyan, a kriptovaluták kereskedéséhez szükséges szoftvereket és egyéb szolgáltatásokat kínálnak Crypto World Evolution néven, amelyekhez hasonlóak ingyenesen, vagy jóval olcsóbban is elérhetők a piacon.

Benczúr Gyula emlékérmét adott ki az MNB

Tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki Benczúr Gyula születésének 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Megújuló bankjegyek

Megújul a Magyarországon használatos bankjegyek egy része, a jegybank lecseréli az 1000, 2000, 5000 és 20000 forintos címleteket. A régi 10 000 forintosok továbbra is korlátozások nélkül használhatók.

Biztonsági felhívást tett közzé a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevében személyes adatokat, illetve nagyobb összegek átutalását kérő csaló e-mailekre figyelmeztet a jegybank. A pénzintézet mindenkitől azt kéri egy a honlapján közzétett IT biztonsági felhívásban, hogy minden esetben utasítsa vissza az ilyen megkereséseket.

Zrínyi Emlékérmét adott ki a jegybank

A Zrínyi-emlékév tiszteletére 10 ezer forintos címletű ezüst emlékérmét, valamint annak 2000 forintos címletű színesfém változatát bocsátotta ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Bevonja a régi húszezreseket decemberben az MNB

A Magyar Nemzeti Bank december 31-én bevonja a 2015. előtt kibocsátott 20 ezer forintos bankjegyeket, 2017. január 1-jétől már csak a megújított, 2015 decemberében forgalomba hozott húszezresekkel lehet fizetni - jelentette be Pataki Tibor, a jegybank készpénzlogisztikai igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.