Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

iskolatáska

Akár 30 ezerbe is kerülhet az iskolakezdés  

Mintegy 10-20 ezer forintot költenek tanévkezdés előtt a családok iskolaszerekre, ám ha iskolatáskát is kell venni, további 5-15 ezer forinttal kerülhet többe a bevásárlás – derül ki a Régió Játék felméréséből.

Indul a tanszer-verkli  

Indul a tanszer-verkli

A beiskolázási hajrá jellemzően augusztus közepén ér a csúcsára, de a nagy alapterületű áruházakban már a napokban megkezdődnek az akciók. Slágertermék lesz az iskolatáska, a spirálfüzet, az A4-es füzet és a ceruzák.

Könnyebb lesz az iskolatáska  

Miközben a kerületi iskolák és óvodák már javában végzik az oktató, nevelőmunkát, az Újbudai Pedagógiai Intézet csak szeptember közepén tartja meg pedagógusoknak szóló szakmai évnyitóját. Ekkorra áll össze ugyanis az az éves programterv, amely tartalmazza a tanév legfontosabb feladatait, eseményeit és irányelveit. Az idei találkozón többek között az iskolatáska súlyának csökkentését és a kompetenciaelvű oktatás széleskörű alkalmazását hirdették meg.