Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

felsőoktatás

Újbudán lesz a Pont Ott Parti  

A Rio Budapest lesz az idei fővárosi Pont Ott Parti helyszíne június 25-én. A programok délután háromtól kezdődnek, az idei felvételi ponthatárok kihirdetése este nyolc órakor várható.

Megvannak a 2018-as felvételi pontszámok  

Aki szeretné, már megnézheti az e-felvételi rendszerében az egyetemi jelentkezéshez kapott felvételi összpontszámait. A ponthatárok közzététele július végén várható.

Éjfélig jelentkezhet, aki ősztől egyetemre menne  

Csütörtök éjfélig lehet a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire jelentkezni, az e-felvételin keresztül. Eddig az időpontig nyújthatják be kérelmüket a felsőoktatásba azok, akik a szeptemberben induló alap-, mester-, illetve osztatlan képzések, valamint felsőoktatási szakképzések valamelyikén szeretnék folytatni tanulmányaikat.

Online is igényelhető a diákhitel  

A Diákhitel Központ Zrt. bevezeti az elektronikus aláírással történő szerződéskötést, így szerdától online is igényelhető a diákhitel - jelentette be Bugár Csaba, a társaság vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Most jelentkezhet, hamarosan itt a pótfelvételi ideje  

Augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános feltételek mellett nem kerültek be egyetemre, főiskolára, vagy nem adtak be kérelmet. A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, és csak egyetlen képzés jelölhető meg.

Idén kevesebb irat kellett az egyetemi jelentkezéshez  

Az idei felsőoktatási felvételi eljárásban megkezdődött egy irányváltás, amelynek célja, hogy a jelentkezőknek minél kevesebb olyan dokumentumot kelljen benyújtaniuk, amely államigazgatási adatbázisban rendelkezésre áll - mondta Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese az M1 adásában.

Konferencia: nők a műszaki képzésben  

Több női oktatóra és hallgatóra lenne szükség a műszaki és az informatikai képzéseken. A hölgyek fontos szerepet töltenek be a közösségekben előbb az egyetemen, később a munkahelyen: jellemzően a legtöbb lánynak kiválóan megy a kiegyensúlyozó és a koordinátori szerep – nyitotta meg a Women Techmakers konferenciát Jakab László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja. A rendezvényen szó volt a mentorok szerepéről és a női karrierlehetőségekről is a mérnöki és az informatikai területeken.

Május közepéig igényelhető a diákhitel  

Május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a diákhitelre jogosult hallgatók, aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2017/2018-as őszi tanévben juthat kölcsönhöz - közölte a Diákhitel Központ.

Százezernél is többen mennének egyetemre, legnépszerűbbek a gazdaságtudományi szakok  

Az idén csaknem 106 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe, ez a szám megfelel a korábbi évek adatainak - közölte az oktatási államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón. Palkovics László elmondta: bár a demográfiai adatok nem indokolják, az érettségizők száma csökken, a jelentkezők száma azonban 2014 óta 105 ezer és 111 ezer között mozog.

Oldalak