Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

autólopás

Pünkösdi autóvadászat

Pünkösdi autóvadászat

A polgárőrség kezdeményezésére idén ismét közös autóvadászatra indultak pünkösdhétfőn a civil bűnüldözők, valamint a XI. és a XXII. kerületi rendőrök. A körözött vagy forgalomból kitiltott gépjárművek felderítését célzó, több év után újraindított akciót a tervek szerint jövőre újból háromnapos versenyként rendezik meg.

Több biztonságtechnikai eszköz, kevesebb lopás

Több biztonságtechnikai eszköz, kevesebb lopás

Újbudán az elkövetett bűncselekmények nagy része gépjárműfeltörés, illetve -lopás. Hogy milyen típusra specializálódnak a tolvajok, azt nem lehet behatárolni. Ahol alkalom és lehetőség kínálkozik, ott elkövetik a bűncselekményt, jelentős kárt és bosszúságot okozva a tulajdonosnak. A megelőzés lehetőségeiről kérdeztük Simkó Norbert rendőr törzszászlóst, a XI. kerületi rendőrkapitányság munkatársát.