Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Határtalanul a Domokos Pál Péter Általános Iskolában

Határtalanul a Domokos Pál Péter Általános Iskolában  

   |   2019, július 4 - 12:48

A Domokos Pál Péter Általános Iskola, a Délbudai Tankerület közreműködésével, 2018-ban is sikeresen pályázott a HATÁRTALANUL projektre. A program keretében 44 hetedikes diák és tanáraik utaztak a Felvidékre, ahol feledhetetlen napokat el 2018. október 2-6 között.

A Domokos Pál Péter Általános Iskola diákjai jártak Selmecbányán, a Szepességben, megnézték a térség várait és eljutottak a Magas-Tátrába is. Rozsnyón nemcsak a várost nézték meg, hanem a Református Alapiskolában is voltak, a diákokkal máig tartó barátságot ápolnak. (Tavaly novemberben a Kárpát-medencei népdalénekes találkozón, a Virágok Vetélkedésén, rozsnyói gyerekek is részt vettek.) A felvidéki kiskörút Kassán, a Szent Erzsébet Dómban végződött II. Rákóczi Ferenc sírjának megkoszorúzásával.

A kirándulást komoly előkészítés előzte meg, hazatérve pedig csapatversenyen mérték össze újonnan megszerzett tudásukat. Élményeikről június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napján számoltak be ötödikes és hatodikos diáktársaiknak.

- A Határtalanul projekt, az egész tanévet átívelve, használható tudást és tapasztalatot adott a diákoknak és a pedagógusoknak. A legfontosabb, hogy a gyerekek teljesen átérezhették, hogy mit jelent a magyarsághoz tartozni, a határon innen és túl – áll közleményükben.


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/hatartalanul-a-domokos-pal-peter-altalanos-iskolaban-0?vakbarat=0