Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Megnyílt az adventi vásár

Megnyílt az adventi vásár  
 

   |   2018, december 2 - 19:04

December 2-án Hoffmann Tamás polgármester felkapcsolta a díszkivilágítást az Allee Bevásárlóközpont melletti sétálóutcában, ezzel hivatalosan is megnyílt Újbuda Önkormányzata és a Buda-Hold Kft. hagyományos adventi vására, amely december 24-éig várja az érdeklődőket.

Advent első vasárnapján a Kőrösy József utcában először a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola gyermekkórusa köszöntötte az érdeklődőket adventi és karácsonyi dalokkal. A koncert után Hoffmann Tamás polgármester a hagyományokhoz híven felkapcsolta a díszkivilágítást, majd ökumenikus áldással kísért adventi gyertyagyújtással folytatódott az ünnepség. Gáncs Tamás, a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet igazgató lelkésze, Huszár Lőrinc ciszterci szerzetes, a Szent Imre plébánia lelkésze, valamint Tóth Gábor, a Külső-Kelenföldi Református Egyházközség lelkésze adventi gondolatokkal köszöntötte az ünneplőket, majd Újbuda polgármesterével és Gyorgyevics Miklós egyházügyi tanácsnokkal közösen meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún.

A gyermekkar éneke után az Inspirál Cirkuszközpont előadása zárta a rendezvényt.

D. B. S.


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/megnyilt-az-adventi-vasar