Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Maradnak a sporttámogatások

Maradnak a sporttámogatások

   |   2014, augusztus 1 - 00:00

A nemrég bejelentett 110 milliárd forintos költségvetési zárolás nem érinti majd a kiemelt sportágak támogatását – értesült több forrásból a Népszabadság.

Maradnak a sporttámogatások
Simicskó István sportért felelős államtitkár azzal a kiegészítéssel erősítette meg a lapnak az információt, hogy a stadionfejlesztési program időbeni kiterjedése lehetővé teszi a források átcsoportosítását.

A lap korábbi értesülése szerint mintegy 2,7 milliárd forinttal vágták volna meg a 16 kiemelt sportágra előirányzott összeget. A kerékpárosoknak szánt összeg 78 százalékkal, a kajak-kenusoké 69 százalékkal csökkent volna. E két sportág szövetségének vezetői, Katona Kálmán és Baráth Etele most azt közölték a Népszabadsággal: informálisan úgy tájékoztatták őket, hogy mégsem vonják el a sportágakra szánt pénzt.

nol.hu


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/maradnak-a-sporttamogatasok