Újbuda
Vita a pályaudvarról, döntés az óvodai férőhelyekről
Rendeletek - 25/2010./VII.16./ XI. ÖK számú rendelet
25/2010./VII.16./ XI. ÖK számú rendelet egyes szociális tárgyú rendeletek módosításáról
Amatőr festők képei díszítik a Karinthy Szalon falait
Jubileumi Újbuda Jazzfesztivál a kerületben
A Csillagszem eheti vendége: Csézy
Úton a hőségben
Biciklis délután kezdőknek
A Magyar Kerékpárosklub dél-budai területi szervezete ezúttal a kezdő bicikliseken szeretne segíteni. A klub, amely mindig is a kerékpáros közlekedés népszerűsítéséért küzdött, most azokat a bringásokat vezetné be a kétkerekű közlekedés rejtelmeibe, akik eddig még nem mertek a közutakra gördülni.
60+ Médiaműhely: A szándék és a realitás. . .
Hosszú évek óta kesergünk, mi XI. kerületiek, - de leginkább a szentimrevárosiak - a Feneketlen tó és környéke állapotáról. Tudjuk, elkeseredett küzdelem folyik a főváros és a kerület között - utóbbi szeretné átvenni saját tulajdonába. Úgy hírlik, közeleg az idő, hogy megvalósuljon a szándék.
60+ Médiaműhely: 'Mindent a focinak köszönhetek'
Grosics Gyula 2000-ban lett kerületünk díszpolgára. Róla mindenki mindent tud, mindenkiben él egy kép - bevallom bennem is. Kissé félve mentem az interjúra. Mit fogok kérdezni, mi az, amit még nem mondott el eddig - ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben.
60+ Médiaműhely: Scarpiától a katedráig
Sólyom-Nagy Sándor operaénekes 1997-től kerületünk díszpolgára. Pályája 1966-ban kezdődött, miután megkapta operaénekesi és művésztanári diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. A Magyar Állami Operaházban Scarpia szerepét énekelte legelőször. Pályafutását 86 szerep és több mint 50 főszerep fémjelzi.
Üvegzseb adatok - szerződések 2010. március 15. - május 15.
Közbeszerzések (4ii/2010/KBÖ)
4ii/2010/KBÖ "TÁMOP-3.1.4. Kompetencia alapú oktatás" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai
Előterjesztések és meghívó (2010.07.14.)
Előterjesztések és meghívó (2010.07.14.)