Újbuda
Hőségriadó! - Nemcsak mi kaphatunk hőgutát, hanem kedvenceink is!
Kötelező tüdőszűrő vizsgálat - életet menthet
A lágymányosi campus 100 éve - Kiállítás a BME OMIKK-ban
Felújításra szed pénzt a csaló!
A XI. kerületben jelenleg 8 helyen zajlik járdafelújítás, egészen október végéig. A leleményes csaló(k) ezt kihasználva, a Strabag cég képviselőjeként mutatkozik be és tesz ajánlatot a gépkocsibeállók javítására, felújítására, amiért 20.000 Ft előleget kér a munkálatok megkezdésére. Ezek után ismételten jelentkeznek, de már telefonon, hogy az előleget elkérjék.
Megújul a Füvészkert
Meleg nyári napokon érdemes megnézni ELTE Természettudományi Karának botanikus kertjét, közismert nevén a Füvészkertet, amelyet 900 millió forintos Európai Uniós Project keretében újítanak meg 2015-ig.
60+ Médiaműhely: 5 perc Bodrogi Gyulával
2005-től Bodrogi Gyulát, a Nemzet Színészét kerületünk díszpolgáraként is számon tartjuk. Nem kell Önöknek bemutatni, hiszen több évtizede nyomon kísérhetjük pályáját. Ismerjük, szeretjük. 52 éve lépett először a közönség elé. Számtalan filmtekercs őrzi drámai és humoros alakításait. Rendez, játszik, ír nekünk- a közönségnek.
60+ Médiaműhely: Ajándék Frankfurtból
1991-ben Horst Wellmann úr kapta meg kerületünk díszpolgári oklevelét - a kerület fejlesztéséért. Szerettem volna bemutatni Önöknek Wellman urat, de több hónapos munkám ellenére sem tudtam felvenni a kapcsolatot családjával. Wellmann úr már sajnos nem él, egykori cége is megszűnt. Bezárt a Petzval utcai Wega öntöde.
Szegény, szegény Újbuda
Nagytakarítás a több éve bezárt Budai Parkszínpadon
Újbuda Önkormányzata, mely évek óta szeretné átvenni a Budai Parkszínpad és a Feneketlen tó tulajdonjogát és kezelését a Fővárostól, hogy végre valóban a családok számára élvezhető, tiszta közparkot és tavat alakíthasson ki, nem várt tovább a jelenlegi tűrhetetlen állapot megszüntetésével. A Budai Parkszínpad 1500m²-es területén a bezárása óta több év alatt felgyülemlett közel 200m³ szemetet, sittet és gazt, az Újbuda Prizmával együttműködve nagyszabású takarítási akció keretében számolja fel.
Rigó Mary festőművész kiállítása a Tető Galériában
Civilek az alkotmányról
Adománygyűjtés az árvízkárosultaknak az Újbuda Közösségi Portál szervezésében
Az elmúlt hónapokban a sorozatos esőzések és áradások következtében számos vidéki városban házak tucatjai kerültek víz alá - így az ott lakók élete egyik napról a másikra hirtelen ellehetetlenült. Az Újbuda Közösségi Portál (www.ujbudaportal.hu) együttérezve a rászorulókkal úgy döntött, hogy saját eszközeivel megpróbálja mozgósítani a kerület lakóit, és adománygyűjtő akciót indított el.
Fegyveres rablót fogtak a XI. kerületi járőrök 15 percen belül
Újbuda rendőrkapitányságára, hogy két embert egy fegyveres férfi ki akart rabolni, de ez nem sikerült.
Közbeszerzések (4i/2010/KBÖ )
4i/2010/KBÖ "TÁMOP-3.1.4. Kompetencia alapú oktatás" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai