Újbuda
Tavasz - nagytakarítás - tavaszi nagytakarítás Újbudán
Újbuda Önkormányzata március 20. és április 20. között szervezi meg a tavaszi nagytakarítási akcióját a kerületben.
Piros szegfű Nőnapra
A Nemzetközi Nőnap alkalmából minden évben egy-egy szál piros szegfűvel kedveskedik a járókelőknek az MSZP. Idén március 8-án öt újbudai helyszínen köszöntötte fel a párt a hölgyeket.
A március 15-e munkaszüneti nap az APEH Ügyfélszolgálatnál
Az APEH Központi Ügyfélszolgálati Iroda március 15-én, szerdán zárva tart.
Budapest legnagyobb alapterületű ügyfélszolgálata Újbudán
Tollaslabda selejtezőt tartottak a BME MAFC Sporttelepén
A MAFC MOBIL ÁSK minden évben két rangos versenysorozatot szervez, a tavaszi idényben a korosztályos, ősszel pedig a felnőtt versenyeket.
Költségvetés 2006. - elfogadták
Megalkotta költségvetési rendeletét a 2006. évre Újbuda Önkormányzata. Kiemelt célként szerepel idén a panel-program, melyre 270 millió forintot fordít a kerület.
A Fidesz aláírást gyűjtött a 14. havi nyugdíjért
Március negyedikén a Fidesz Vahot utcai kitelepülésén a párt a 14. havi nyugdíj támogatására gyűjtött aláírásokat, illetve kopogtatócédulák leadására is volt lehetőség.
MDF iroda nyílt Gazdagréten
Mostantól az érdeklődők már a Kaptárkő utcában is felkereshetik a párt választási irodáját.
Kampánynyitó megbeszélés a Hotel Gellértben
Péntek délután a Hotel Gellért Tea Szalonjában tartott MDF kampánynyitó megbeszélés fő pontja a kerületi program bemutatása volt.
Operett est az Albertfalvi Közösségi Házban
Szőke László, az MDF 16. választókerületének jelöltje egy operett estre invitálta Albertfalva lakóit a közösségi házba. A péntek késő délutáni koncert fellépő művésze Tarján Pál volt.
A Gangaray Táncszínház Vörös című darabja a MU Színházban
Február végén mutatta be a Gangaray Táncszínház Vörös című darabját, amely kísérletet tesz arra, hogy a néző az idő lineáris folyamából kiszakadjon, majd az időtlenségben elmerüljön és feloldódjon.
Minden a régi: Az Ügyfélszolgálati és Okmányirodák nyitva tartása
A Bocskai úti, illetve az Eleven Centerben található Ügyfélszolgálati és Okmányiroda nyitva tartása az alábbiakra változott.
Számítógépeket kaptak a rászoruló gyerekek Albertfalván
A Magyar Villamos Művek Rt. lecserélte gépparkját és így a 15 számítógép az Albertfalva Gyermekeiért Alapítványon keresztül jutott el a gyerekekhez.
Asztalozás az MDF-nél
Az újbudai Gárdonyi Géza szobornál 'asztalozott' Csapody Miklós február 24-én. A politikus az MDF programjáról nemcsak szóban, írásban is tájékoztatta a járókelőket.